Íme: Bächer Iván: A balfi dombon c. írásából

„…Winkler Oszkár építész volt, akinek protestáns ősei Elszászból menekültek a vakbuzgó – tehát gyilkos - francia katolikusság elől.” (kiemelés tőlem:B.I.)

Miután az interneten szerintem már nem található olvasóimnak tartozom azzal, hogy már csak képi másolatban, mintegy bizonyítékként bemutassam:

Ahogy a köreitekben (az újlipóciai liberális kávéházak közönsége) –nagyon helyesen- hisztériás megbotránkozás kísér, minden rasszista, antiszemita, vallási türelmetlenséget sugalló, kirekesztő megnyilatkozást, úgy hasonló indíttatásból, de sokkal alázatosabban és szerényebben emelem fel a hangomat legutóbbi írásodra reagálva.

Hogy értsd mitől bántódtam meg, képzeld el a fenti jelzős szerkezetet, – mert én nem fogom leírni – úgy hogy a katolikusság helyett azon a helyen zsidóság áll. Nos, erre rutinból és csípőből legalább tizenvalahány reagálás születne ott lipóciában és szerte az ismert médiumok körében.

Az ominózus írás ma már csak nyomtatott változatban létezik (a gyűjtők nagy örömére közlöm már csak a NÉPSZABADSÁG április 28-i hétvégi, nyomtatott számában található) a neten az általam használt keresőprogramok ezen a címen már nem találták.

Tudom, hogy történelemtanár lévén öt perc alatt be tudod bizonyítani súlyos állításod igazát.

A szívednek viszont másképpen kell reagálnia, mert nem a katolikusság általában, hanem egy ember, személy szerint én bántódtam meg. És mint ismered Bielitzky Menucha igazán megindító történetét egy Sára nevű asszonyról, aki már az ötödik gyermekét nem kívánta megszülni, abortusszal el akarta vetetni. Hamisan a saját barátnőjének, Zehávának adva ki magát a Kfár Chábád rabbijához fordult, hogy a Rebbe segítségét kérje. Állítása szerint a barátnőjével már több rabbi is beszélt, de nem tudta meggyőzni. A rabbi azt kérte, hogy fakszimile üzenetben írja meg a Rebbéhez a kérését. A Rebbe azt válaszolta, hogy ha valóban öt rabbi sem tudta rábírni, hogy a gyerekét megtartsa, imádkozni fog érte. A Rebbe így megkérdőjelezte az asszony által mondottakat. A válasz annyira megindította az asszonyt, hogy megváltoztatta döntését. Megírta a Rebbének: megtartja ötödik gyermekét is. A Rebbe megáldotta Sárát, mert aki egy ember életét megmenti, az egész világot menti meg.

Ezt a közismert históriát kissé módosítva szeretnélek figyelmeztetni, hogy aki egy embert bánt meg az egész világot bántja meg.

Hogy mekkora lehet az a világ, amelyiket sikerült megbántanod azt a fantáziádra bízom.

Nem is kívánok az egész katolikus világ nevében szólni, – annak megvan a feje és számos helyettese, akik fellépnek, ha érzékelik a megbántódást.

Én csak magamért az én bántódásomért emelek szót.

Ebben a felállásban kit érdekel, hogy az állításod igaz-e, vagy sem. Én olvastam, rám bizonyosan nem igaz és apámra, sem aki magyar katonaként szolgált Horthy hadseregében és biztosan nem „kedvel” ölt, ha ez egyáltalán előfordult a bevetései során.

Nem kérdeztem erről és már nem is kérdezhetem.

Értek én Iván, és amit eddig megtudtam rólad elegendő volt, hogy mindeddig tisztelettel fogadtalak el. Sőt mint évekkel ezelőtti vallomásom bizonyítja arra a bizonyos lakatlan szigetre is el tudtalak volna képzelni társként. (   http://istvan.botzheim.hu/blog/?p=182. http://rodosto.nolblog.hu/archives/2012/03/06/Bcher_Ivan_igazsaga_mint_mindig/ )

Tehát joggal hívlak tetemre ebben a témában, a keresztényellenesség ügyében, mert én tehetem, mert szeretlek.

Kérlek, vond vissza bántó szavaidat.

Tisztelettel:

Botzheim István
Pilisvörösvár polgármestere
1990-1994;
1998-2002
http://istvan.botzheim.hu/
http://rodosto.freeblog.hu/
http://rodosto.nolblog.hu/
http://rodosto1.nolblog.hu/

Nemrég fedeztük fel a komáromi gyógyfürdőt, és már meg is látogattuk egy vasárnapi pancsolás erejéig.

Fel is kerekedtünk pénteken, hogy délután elfoglaljuk helyünket az egy héttel az előtt megrendelt szobánkban. Az időjárás az előjelzéseknek megfelelően alakult, ragyogó napsütés és az április végének megfelelően enyhén szeles.

Délután azután már a meleg vízben pancsoltunk menetrend szerint. Vacsora utáni egészségügyi séta alkalmával derült ki, hogy vigadalomba csöppentünk. Idestova húsz éve ilyentájt tatjak a Komaromi Napokat.

Persze Komarom fogalma komplikált, mert egyetlen varosunk se fejlődött ilyen sajátos módon,mint a mi ideiglenes szállásadó  gazdánk.

Még Budapest, sem mert bár ma egységes városként tartjuk számon fővárosunkat, nevében is tartalmazza a valamikori két külön kialakult Budát és Pestet.

Komarom viszont egységesen Komárom bármennyire is a Duna két oldalán embriósodott.

Mai formájában is hűen tükrözi a valamikori szerves fejlődést. A város (kereskedelmi) élete, központja a Duna két oldalán, mindkét oldalon egyformán terebélyesedett miközben Budapest, mind Buda mind Pest saját, jól definiálható városmaggal rendelkezett. Komarom ezzel szemben két Duna ágat áthidaló, semmire sem hasonlító fejlődéssel büszkélkedhet. Ezt igazándiból másnap érzékeltük midőn, a távolságoknak fittyet hányva gyalogoltunk át három hídnyílást harántolva találtuk magunkat Komárom-Komarnóban vagy, ami a legszellemesebb Észak Komaromban, ahogy Komarom mostani polgármestere megfogalmazta.

Mert hiába ennek a városnak a konzekvens elnevezése, kialakulása és fejlődése, kommunizmus árnyéka itt is hosszúnak bizonyult.  Mert mindarra mit most leírtam, csak a város utcáinak elrendezéséből, a házak állapotából következtettem a közelmúlt hervasztó nyomai másról beszélnek.

Jól tudjuk, hogy egy másik hosszúra nyúlt árnyékú történelmi átoknak, Trianonnak köszönhetően ennek a városnak két oldala közel száz éve (ugyan nem olyan súllyal), ma is egy országhatár két oldalán nyújtózik.

Így adódott, hogy ugyanannak a városnak egyszer csak két különböző nemzeti, kormány közigazgatása teremtődött, ráadásul két különböző nyelven, szlovákul és magyarul.

Ennél nagyobb szerencsétlenség nem érhette volna a várost es vele együtt Magyarországot. Kezdetben a rossz-emlékű trianoni úthenger alá, majd újabb húsz év után közös, de engesztelhetetlen sors, a kommunizmus ostobasága dúlt ezen a tájon is, kevésbé szórakoztató közel ötven éves időtartamra.

Ebből nekünk, akik kenyerünk javát Kádár alatt voltunk kénytelenek lenyelni, csak a gyomortáji idegesség maradt áthaladva Komáromból Komáromba a hídon, ahol a korábbi vám-és határőrök okoskodtak minden határátkelés alkalmával, máig feledhetetlen bosszússágot és izgalmat rögzítve feltételes reflexként, még máig működtetve több mint hatvan évet megélt agyunkban.

Aztán új feltételes reflexek rögzülnek.

A korábban oly félve megközelített szocreál üvegkalitkákból kikoptak az egyenruhások betört megvakított ablakaikkal, rozsdás kereteikkel erősítik bennünk a szabadságérzést a határnélküliség megkönnyebbülését, a megállás nélkül tovaszáguldó autók képében.

Aztán a hidak elfogytak és egyszerre ott találtuk magunkat egy zegzugos utca torkolatában, egy szemmel látható bolhapiac kellős végében, mert gondolom csak a legelszántabb árusok várták meg a hajnali 11 órát mire mi is méltóztattunk megjelenni. Az így alakuló sétáló utca végén a Szentháromság szobor szomorú dolgokra, a pestisjárványra figyelmeztet mementóként.

Ami gondolom a maga idejében az 1600-as évek végén dúló pestis járványok idején itt lehetett a Fő tér, aminek a sarkán volt található a Klapka fogadó tömbje biztos megvolt. A városhaza csak a 18. században csatlakozott határozott épülettömbjével, ami az óta is a Komaromi régi városháza.

Micsoda megkönnyebbüléssel vegyest örömmel tapasztaltuk, hogy a tér neve Klapka Györgyről szól, és sok minden a kialakult magyarellenes sztereotípiákkal szemben magyarról van elnevezve.

Vélhetően eredetileg is így hívták minden bármely oldalú ellenességgel szemben. Mint később kiderült ez a tér a városközpont centruma és innen induló utcák, sétáló utcaként ragyogóan szolgálnak.

Mi éppen az egyesített Komaromi Napokra csöppentünk bele.

Az itt még természetesnek tűnt, hogy az utca két oldalán kipakolt árusok kínálata minőségi, természetes anyagokból készült emléktárgyak:, fa, kerámia gyapjú illetve nemez ízléses kivitelben. Szintén természetesnek tűnt – pedig hát messze van- az erdélyi kézművesek jelenléte is.

Ezt azután később, a magyar komáromi oldalon összetrombitált giccs- és bóvliárusok sűrűjébe keveredve tudtuk csak igazan értékelni a szlovákok vagy ottani magyarok igényességet. Mert akarva akaratlanul a nap további része folyamatos összehasonlítgatással telt.

És akkor még nem tértem ki a közterek, járdák állapotára.

Mert az Észak Komaromi hangulatos centrumbeli néhány sétálóutcát elhagyva bizony a szocialista mértekkel is elhanyagolt tőkenélküli város sejlik fel, még a nagyot akaró építészeti programigénnyel felhúzott Komarnoi helyi színházépület környéke is, hogy azután a grandiózus építészeti gondolatnak a silány anyagválasztás és szakszerűtlen kivitelezés áldozataként maradjon egy jobbsorsra méltó torzóként a mai látogatóra  a kommunizmus hosszú árnyékának áldozataként.

A ma látogató szamara ez a városcentrum szél szegényesnek, elhanyagoltnak sejlik, pedig ez csak a korábbi évtizedek forráshiányának a maradványa.

Szerintem jól teszi Komarno jelenlegi vezetése, hogy az elmúlt két évtizedet a már patinásodott és biztosan megmaradó, építészetileg értékes történelmi belváros csinosításával foglalatoskodott,  miközben várakozó álláspontra helyezkedve megvárja a szocreál, áruházak lakótömbök sorsát a versenygazdaság és az ott is zavaros privatizációs  újtulajdonosok versenyképessége eredményeként feltáruló értékítélet nyomán bekövetkező pusztulásos szelekció következtében várható új városkép evolúciójára.

Magyarkomárom ezzel szemben szerényebb és talán fiatalabb belvárosa ugyan rendezettebb, tisztább benyomást kelt és Komarnót előbb bejárt látogató hiába keresi a patinás templomokat, így szegényesebb belvárost.

Ennek hiányában az ünnepségek helyszíne is a városi park, ahol példás szervezés nyomaiként, ugyan de mégis csak egy giccses vásári forgatag és vidámparknak mondott ordítozó serregők, meg nem nevezhető lengő forgó masinák, dübörgő dödödödöm hallatszik hat napig.

Sok kellemes tapasztalatot szereztünk ennek a szétszakíttatásban sebeit ápolgató azonban megis együttműködésre, fejlődésre ítélt varosban ahol mindkét oldalon mar működik a két, es többnyelvűségéből gondot nem csinálva, hogy az utcanevek e többnyelvű felirata hogyan kövesse egymást, elölről hátra, vagy alulról felfelé.

A gazdaság itt is bőven felülírja az esetleg elfogult politikát, mert például a pénzváltók abc sorrendben írják ki négy nyelven cégük foglalkozását. Ez így van, jól mert a többnyelvű együttélés mindig is természetes volt, csak az alkalmanként betoppant nyomor adott alkalmat a sumákoknak és az elfogult bajkeverők szamara gyümölcsöző aknamunkára.

Ezzel befejezettnek es politikailag derűsnek tekinthettem volna e néhány wellness napot, ha feleségemnek nem jutott volna eszébe, hogy hazafele ne a Duna jobbpartján, Magyarországon húzódó 10-es úton, hanem ismét átmenve Észak Komáromba az ottani 63-as úton Párkány es Esztergom útba ejtésével térjünk vissza a szelíd dombok ölelte Vörösvári völgybe.

Régen jártunk már Párkányban, ezért gondoltuk egy séta erejéig es az ismert étteremben megint megkóstoljuk a grillezett csülök és káposzta knédlivel változatlan minőségű- e.

Párkányt jól ismertük, ide jártunk vásárolni es tankolni a szlovák Euro nevezetese előtt. Tudtuk, hogy a Fő tér öreg platanjai alatt szépen megtervezett térkő burkolatú sétálótér vár bennünket. Azt is érzékeltük, hogy egyre ritkuló látogatásaink között eltelt idő alatt mindig jelentős változást találtunk.

Én öt éve jártam utoljára itt és ennek megfelelően nem győztem álmélkodni az azóta történt fejlődésen. A főtért kétoldalt kiserő utcák vagy kétszáz méterrel túlnyúlva hosszabbították meg a teret amit kellemesen zár le a fürdő irányából egy bevásárló központ füstüveg burkolatú tömbje, mintegy a főtéri platánokkal szemben és frissítő hatásban egyenértékű kis gledícsia erdőcske zöldje.

A téren való séta is egy üzletileg működő szinte naponta fejlődő zsongó város képét mutatja. A grillezett csülök is régi volt, bár a knédli a korábbi krumplis- tésztás változat – amit oly jól esett nyögve nyelni, majd jófajta aranyfácánnal leöblögetni- mára az igénytelenebb, inkább kelt kenyértészta konzisztenciáját utánzó szalvétás változatban jelent meg. Így is különlegesség volt és jól esett rá a sokadik krigli gold-fazan.

E kellemes hangulatban mentünk át Esztergomba, majd a ferencesek iskolája mellett parkolva értünk gyalog Esztergom főterére a városházához.

Most sajnáltam igazán, hogy otthon felejtettem a fényképezőgépemet. Világossá vált ugyanis, hogy ennek a kísértetfilmbe való elnéptelenedett térnek a látványt képtelen leszek szavakkal visszaadni.

A kontraszt csak erősödött a Párkanyi főtér nyüzsgő élettel teli főterével összevetve és onnan ide csöppenve mindössze negyedóranyi időbeli két kilométernyi térbeli és fényévnyi távolságra, távolodva az Esztergomi Főtér kihalt voltával.

A városháza málló omladozó homlokzata a teret szegélyező valamikori irodák, üzletek, kávéházak félelmetes néptelensége hideg halálos fuvallattal üzen a túlvilágról, az egy évtizede tartó maffialeheletű és város szempontjából végzetes, azonnali változtatást igénylő sikolyt.

A három nap derűs, reménykeltő, okos városvezetést felmutató példák után az politikai önzés kétségbeejtő eredménye szomorította el kedvünket.

Ugyanaz máshonnan:

Christian Wulf Németország köztársasági elnöke lemondott. Ez a hét vezető híre.

Nos, ő az.

Az üres mosoly, a romlott erkölcs, az üres fej megtestesítője. Korrupciós ügyei már az Alsó-Szászország tartomány miniszterelnökeként eltöltött időszak alatt korán jelentkeztek vállalkozók támogatták üdültették ingyen vagy kedvezményesen, amit azután kormányzati kezességvállalásokkal és egyébb kedvezményekekl kompenzált.

Szóval igazi maffiózó típus.

Csupán szerencséje van.

Egy ilyen külső ráfagyott mindig-mosoly egy politikusnak fél választási nyereség. Különösen a buta üresfejű kielégítetlen nők körében.

Nincs egyedül.

Nekünk is volt ilyen miniszterelnökünk.

Íme:

Egy vacak kommunista ügynöknek bizonyult végül.

Csak azt nem értem az ilyen fajta, hogyan tud családi életet élni. Még a legintimebb pillanatban sem tud őszinte lenni a társához. Vagy a társa is ocsmány kollaboráns, vagy ez az erkölcsi hulla, egy lelketlen szörnyeteg.

No és itt van Budapest minden bajának okozója a húsz évre berendezkedett ballibsi kleptokrácia atyja:

A másik  díszpintyre nem pazarolnék sok szót:

Saját magát járatta le.

Ezzel kapcsolatban néhány népi bölcsesség:

Jobb egy satnya,kívülről rothadt,ráncos,mint sok kívül fényes,egészségesnek tűnő, csillogó, amely viszont belül romlott.

Mosolygós asszonynak, görhes lónak, világos felhőnek nem kell hinni.

Kívül festett koporsó, belül teli undoksággal.

Ki mostohát sirat vagy nagy erkölcsű vagy képmutató.

Külső szín is tud úgy hazudni, mint a száj.

De van másik hazai példa is.

A Nolblognak nevezett Juraisik parkban –ahol a kádár kor ballibsi dinoszauruszai tömörülnek-is van ebből a fajta üresfejű keretlegényből. A narcisztikus hajlamú szépfiú a legtitkosabb rakétadandár atomgombja nyomogatta természetesen ellenünk a szovjetek parancsnoksága alatt.

Az hogy Stanislav Petrov nem volt a mi   Háry Jánosunk a hazudós obsitosunk, azt IQ szintje alapján nem várhattuk el, de életrajza és azóta végzet tevékenysége alapján állíthatjuk, hogy ez a dinoszaurusz fajta, mint annak idején a Giraffatitan  - akire agytérfogat testtömeg arány miatt is hasonlít, véreskezű, szolgalelkű zsoldos, janicsárivadék.

A világhálón található jellemzés lakótársától:

A férjem szolgálati lakást kapott T….n a honvédség melletti katonai lakótelepen, ahol
elkeztük közös életünket 21 évesen.
Hát a sors ugy hozta, hogy k…kel keztünk összejárni, barátok lettünk. Ott már volt két kicsi leányka, jól éreztem magam k…néval és a gyerekkekel is.
k—t az első pillattól nem csiptem, valami förtelmes gyülöletet, gonoszságot olvastam ki a
szeméből, amit sem addig, sem azóta soha senki szemében nem láttam.
Hát akkor, már  kezdődtek a problémák részünkről.
k—né  sok évi gyesbetgséget már nem nagyon bírta, és állandóan nálunk lebzseltek.
Nem zavarta, hogy nekem ott van a kis ujszülött, és az ő lányainak meg térdig ér a taknyuk,
mert már arra sem volt ereje, hogy egy üvegrumpuncs után megtörölje a gyerkei orrát.
k…. is egyre jobban érezte magát nálunk, kaja mindig volt, meg természetesen
édesapám jó türjei borát is szerette.
Eljutottunk odáig, hogy szép finoman leléptettük őket, mert már teher volt a rendszeres jelenlétük.
2007 -ben az interneten létrehoztak az MN 1—-ról egy fórumot.
Természetesen k… az elsők között volt aki ott megjelent, és rendszeresen kifutkozott
L…hoz információkért, adatokért, sztorikért, és azt felrakta a fórumra, természetesen mint sajátját.
L…t többhelyen is gigobaytnak nevezi, mert mindent túd, nem szitafejű mint ő.
Minden alkalommak mikor itt voltak mint az állat meg volt tébolyodva, mindent fényképezett,a   spjztól a   hálószobáig.

Elkezdték finoman beadagolni, hogy az é… kiakar menni Londonba a lányához karácsony elött, mert ő nem tud hazajönni………

Megindult a füzögetés, hogy menje el én é..val Londonba. Sajnos L… rámbizta a döntést, és mikor még mindig nem adtam nekik választ, akkor k… L…t nyaggatta, hogy engedjen ki engem, majd ők meg tavasszal kimennek ketten. Ekkor már a L… is noszogatott, hogy menjek ki. Hát kimentem , bár ne tettem volna. Ami ott és azután történt az egy mai napig tartó rémálom.
Majd mindent leirok neked részletesen erről, de túl hosszú.
Na hazaértünk Londonból és másfélévig engem mocskolt a blogjában. Én nem tudtam
semmit kommentelni mert kitiltott.

Privátban írtam neki , nem tagadom, jó mocskos leveleket.
Ez az állat pedig   feltette, de nem ám azt amit én írtam, hanem a tébolyult agyával csak bizonyos részeket kiemelt, és azt ő megyarázta., elferdítette.
A sok hülye proli , zsidó bloggerei meg még élvezték is adták alá a lovat.
Most ott tarunk, hogy ezeket kivette a blogjából, de bármikor visszateheti.
Gábor még gyorsan annyit megírok, hogy tudd kivel állsz szembe, és nagyon vigyázz vele.
Ha olvasod a blogját, tudod, hogy kicsoda, honnan jött. 9. gyerek, éhezett, ütötték, verték.
Meg akar felelni mindenhol, de nem tud, mert nem alkalmas rá. Már több blogból is
eljött mert kiutálták, itt a nolon 1 éve van.
Egy szemét alkoholista állat volt. Délután 2 kor már részegen feküdt a laktanyában az irodájában.
Volt olyan eset, hogy egy egész századot szondásztattak le miatta gyakorlatom   mert olyan részeg volt mint az állat. A pártból is kirugták, akkor elképzelheted milyen ember volt, onnan nem igen rugtak ki senkit. Ő nem ugy ment nyugdijba mint a társai, bezanzult aztán már nem adtak neki beosztást.  A nol-on meg ugy tünteti fel magát mintha egy szuper tiszt lett volna, pedig nem igaz.

Nos ennyit a „Kívül festett koporsó, belül teli undoksággal” fajta népekről.

Fekete János három évtizeden keresztül töltötte be a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesi posztját, pénzügyi kérdésekben Kádár János bizalmasának számított.

Fekete Jánosnak döntő szerepe volt abban, hogy Magyarország 1982 májusában előbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF), majd júliusban a Világbank tagjává vált, a szocialista tömb országai közül elsőként. Ez a tény a Moszkvától való eltávolodást is jelentette. Magyarország IMF-csatlakozását a Szovjetunió többször elutasította, 1968-ban például az aláírás előtti utolsó pillanatban a Szovjetunió nyomására nem léptünk be a szervezetbe. Ezért egy pár emberből álló csoport teljes titokban az 1970-es évek végétől kezdve tárgyalásokat folytatott e szervezetekkel. A külgazdasági nyitás a pénzügyi összeomlás határára jutott Magyarország számára kulcsfontosságú volt: korábban hazánk hiába fordult hitelkérelemmel Moszkvához és több szocialista országhoz, azok nem voltak abban a helyzetben, hogy segíteni tudtak volna a magyar gazdaságon. A tárgyalásokat egy szűk kör bonyolította le, amelynek vezetője Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökhelyettese volt.
Közgazdász szakmai körökben erősen tartja magát az a nézet, hogy Fekete János kulcsszerepet töltött be az ország eladósodásában.
A 2006. március 15-i állami kitüntetések átadásánál Sólyom László köztársasági elnök előbb az Alkotmánybírósághoz fordult az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc által előterjesztett díjazotti lista kapcsán. Az államfő beadványa szerint a kormány, illetve a miniszterelnök előterjesztést tett a köztársasági elnöknek állami kitüntetések, valamint Kossuth- és Széchenyi-díjak adományozására, a névsor és az indoklások áttekintése után arra a meggyőződésre jutott, hogy “a kitüntetésre javasolt személyek között szerepelnek olyanok, akiknek a Magyar Köztársaság legmagasabb szintű elismerésében való részesítése – az Alkotmány értékrendje alapján – nem támogatható”. A Sólyom által kifogásolt személyek egyike volt Fekete János. Sólyom végül aláírta az állami kitüntetettek névsorát, így Fekete megkapta a Magyar Köztársaságért Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal díjat, azonban a díjátadáskor nem fogott kezet Feketével.

Jól tette!

Ma ilyen:

Ilyen lesz:

Kelet felől:

Nos, ebben egyetértünk, csupán Tamásról mindezt már húsz éve voltam kénytelen megtapasztalni.
Akkoriban polgármesterként tengettem napjaimat. Sok más településhez hasonló témák mellet itt a főváros agglomerációjában kemény feladatot szinte napi küzdelmet jelentett a lakóparkok építőinek terjeszkedő úthengerének feltartoztatása.
Naponta kerestek befektetők mindenféle ígéretekkel, a város külterületeinek legkülönfélébb hasznosítására, golfpálya, üdülőfalú és még számos tetszetős projekttel, ami mögött csupán egy egyszerű cél állt, a kárpótlási jegyekkel összevásárolt több száz hektáros szántóföldeket belterületbe vonatva, négyzetméterenként ezerszeres értékért továbbadni, azaz vacak telekspekuláció.
Akkora már a környező települések a „befektetőknek” ellent nem álló, vagy urambocsá kilóra megvásárolt vezetői, – a polgármesterek és vele együtt a képviselőtestületek többségben lévő tagjai- „jótékony” közreműködésével gomba módra szaporodott a lakóparkok erdeje.
Piliscsabán, hat lakópark, Ürömben legalább három, Pilisborosjenőn egy elhalt kezdeményezés eredményeként csökkent a települések határában a művelhető terület, vele együtt a természet és a táj érintetlensége.
Melléktevékenységként elnöke is voltam a magyar demokraták városi szervezetének. Mint ilyen folyamatos ötletekkel, javaslatokkal bombáztuk a párt elnökségét, többnyire a belső demokráciát érintő ügyekben. Többnyire az ilyen javaslatokra nem érkezett válasz, úgyhogy a legkülönbözőbb pártrendezvényeken, fogadásokon kíséreltem meg a pártboncok közelébe férkőzni. Ez többnyire a például a pártelnöknője előtti hosszú sor végén való várakozást jelentve annak végén egy oldalra hajtott fejű ráfagyott műmosolyú asszonytól kellett megtudnom, hogy azt sem tudja, merre fekszik a mi városunk.
E kudarcok ellenére mégis babonásan bíztam abban, hogy egyszer mégiscsak foglalkozik valaki a javaslataimmal.
Ilyen előzmények után felreppenő reménykedéssel fogadtam titkárnőm jelentését Katona Tamás keres telefonon. Minden beküldött javaslatom egyszerre kavargott a fejemben, hogy azután az akkor pártelnökségi rangot viselő Katona Tamás közölje, magánügyben kellene fogadnom őt és vele együt a már általam elutasított „befektetőt”
Csak hallgasd meg polgármester úr.
Nos, a megbeszélés végén, kiderült, hogy a nagyhírű történész, pártelnökségi tag egy egyszerű és nem kizárhatóan kilóra megvásárolt kijáró ember volt.
A demokráciát érintő javaslataimról természetesen egy szó sem eshetett. Úgy holtak el azok lassan hamvában minél kevésbé demokrata lett az ott tömörülő magyarság egy re fogyatkozó száma.
A szóban fogó alak mai viselkedésén ezért már egyáltalán nem csodálkozva értünk egyet Bächer Ivánnal
Szegény Katona Tamás! Szegény tanár úr! Őszintén szánom őt.

Éppen a hatvanéves születésnapomat ünnepeltük a Dorog közeli útszéli fogadóban midőn az ide látszó Pilis – Visegrádi hegység vonulatait a teraszról figyelve mutattam a szemben lévő nyeregre, fogadjunk, hogy néhány év múlva itt jön és fordul délre az M0-ás autópálya.

Fogadásomban nem voltam úriember, – holott máskor erre nagy hangsúlyt fektetek-, mert a Megyeri híd avatása után feleségemmel már bejártuk a híd folytatásában esetleg szóba jöhető alternatív nyomvonalat.  
Valójában a Megyeri híd avatása után, és a hídon nyugat felé érkezvén Budakalász térségébe érzékeltük az M0-ás eredeti irányban való folytatásának abszurditását.
Az M0-ás Budapest körüli útszakaszának nyugati bezáró, – durván észak- déli- irányú kb. 30 km-nyi szakasza legalább annyi ideje borzolja a kedélyeket itt a Vörösvári völgyben, mint a 10-es út településeket elkerülő nyomvonala.
Az nyomvonal eredetileg a megépült híd után nyugati irányban megcélozza a Kevélyek délkeleti nyúlványát a régi Békásmegyer falu irányában.

Az útjába eső Kevélyeket nemes egyszerűséggel, egy alagúttal döfi át, majd a hegy délnyugati lejtőjén kibukkanva Üröm és Pilisborosjenő települések között valahogy áthaladva (ha maradt hely a lakóparkok között), a 10-es utat az Angol temető környékénél harántolva halad dél felé Solymárnak.

Solymárt délkelet felől kerülve halad a Hidegkút és Solymár közötti kis erdőben ismét déli irányba, hogy Hidegkutat északnyugat felöl kerülve.

Remeteszőlős és Hidegkút között azután délre tartva, Budakeszit ismét északnyugatról kerülve veszi célba a Budaörstől északnyugatra már meglévő M0-ás csomópontba.

1980-as évek óta azután meg is tettek mindent a települések az őket közelről érintő nyomvonal ellehetetlenítésére.
Üröm az összes lakóparkját ide telepítette, Pilisborosjenő meg a község rendezési tervében gondoskodott az M0-ás kizárására.
A teljes nyomvonal az alábbiakban található:

Tehát ez a még mindig érvényben lévő – és a Megyeri híd által megtestesítve – betonban megnyilvánuló nyomvonal valójában egy szűk látókörű tervezési filozófiát tükröz.
Miért merem ezt állítani?
Ha csak Budapesten maradunk, elegendő a képzeletbeli körzőnket a Duna medrébe szúrni, és a körzőnyílást a pesti oldalon Pécel nyugati határával rögzítve, (ami egyébként az M0-ás nyomvonala is) ezt a méretet a Duna nyugati oldalára vetítve Herceghalom határában vagyunk.
Ami a tervezett régi nyomvonaltól északnyugatra, durván 12 km-nyi távolságra van. Tehát ennyire szűkítették az M0ás alkotta körgyűrűt a nyugati oldalon.
Elszakadva Budapesttől, vizsgáljuk meg például a Berlini autópálya körgyűrűt.
Itt a virtuális körzőnket a Berlin szívének számító Alexanderplatzba szúrva, kelet felé 22 km-re adódik a megkerülő autópálya, míg nyugat felé 30 km, míg északon 16, délen 24 km-nyire húzódik a már Hitler által kiépíteni kezdett beruházás.
Arról nem beszélve, hogy a mai Berlin hasonló helyzetben van, mint Budapest, hogy a körgyűrű keleti része alig 60 km-re van a lengyel határtól, míg Budapest a nagyvonalúan javasolt körgyűrűje nyugaton közelíti meg az országhatárt, mintegy 8 km-re halad a szlovák határtól.
Mindkét főváros a II világháború eredményeként módosult határok miatt került ebbe a kényszerű helyzetbe, azaz kerül akarata ellenére közel a szomszédhoz, pontosabban a szomszéd rukkolt közelebb területeket elhódítva.
Ma viszont már illik elfelejteni a határokat, legalább is a távlati tervezés terén, és ha észak felől fogadni akarjuk az EU észak-déli irányú közúti tengelyének Zsolna- Budapest-Ivándárda közötti szakaszát megcélzó forgalmat, – és nem akarjuk Budapestre (és útba esően Pilisvörösvárra) zúdítani -, akkor az általam javasolt új nyomvonal jó szolgálatot tesz majd mindenkinek.
Gondolom elegendő érvet soroltam fel a kisstílűen megtervezett, de még érvényben lévő autópálya körgyűrű nyugati oldali, de délre tartó záró szakaszának megépítése ellen.
Merre vigyen akkor a nagyvonalúbban meghatározott nyomvonal?
Bizony bele a Pilis rengetegébe.
Pontosabban a Pilis és a Visegrádi hegyvonulat közötti északnyugat irányú eldugott völgybe, ami már Pomáz után megcélozható, és a Pilis északi lejtői mentén haladva a Kesztölc felett található mészkőbércben a Lencsehegynél található völgyben fordulhat délre az autópálya.
Tudom, most az összes amatőr és hivatásos környezetvédő a revolveréhez kap, de nyugalom, tekintsük meg az alábbi képeket:
A minimum, amit megállapíthatunk, hogy az autópálya tájformáló tájdomináns elem. Mint ilyen a mi kezünkben van, és ha már mindenáron meg kell építeni, akkor idomuljon esztétikai menőségében a tájhoz.
Nem mi leszünk Európában az elsők, akik ezt a feladatot jól oldják meg.
Egyébként Tekintsék, meg miben különbözik a tervezett Békásmegyeri Kevélyalagútba tartó tervezett szakasz, a Kesztölci Pilis áttöréstől?
Semmiben.
Mindkettőt meg kell szokni a mellette lakóknak.
Próbaként beleapplikáltam a Pilis északi lejtője melletti tájba egy autópálya szakaszt így fest:

Lássuk ezután az nagyvonalúnak mondható autópálya körgyűrű nyugati összekötő szakaszának nyomvonalát.
A Megyeri hídnak a Duna jobbpartján kialakított csomópont minimális átalakításával a nyugati irányba kéretőző autópályát, merész lendülettel 90°-kal északi irányba fordítjuk és a 11-es úttal párhuzamosan. Majd a Luppa tó magasságában ismét 90°-kal balra, azaz észak nyugat irányban megcélozzuk a Pomáztól délre húzódó Majdán völgyet a Budakalász és Pomáz közötti vékony, be nem épített sávban haladva.

A Dolinavölgyben haladva Csobánkát északról elkerülve Kiskovácsinál fekszik bele a Hosszúhegy mögötti Dera patak völgyébe.

Ennek a pataknak a forrásvidékénél Pilisszentkereszttől délre A Pilis északi lejtője mentén vágunk bele a Kesztölcig húzódó völgybe. A pilis bércét alagúttal kel átdöfni dél felé a Lencsehegy melletti nyeregnél, Kesztölctől nyugatra.
Kesztölc után Leányvárt nyugatról kerülve tart délre Mórahalom és Tinnye között, majd Perbáltól és Töktől keletre érkezik Budajenő térségébe, azt nyugatról elkerülve, majd Pátytól délnyugatra haladva az M1-es autópályával Budaörs irányában haladva csatlakozik az M0-ás meglevő csatlakozásáig.

Ez a nagyvonalúbban elképzelt, vélhetően igen sok vitát kiváltó nyomvonalvezetés durván 30 km-rel hosszabb, mint a jelenleg érvényben lévő tervezet.
Valójában duplájának mondható az eredeti elképzelésnek.
Azonban inkább valósuljon meg néhány évvel később, semhogy egy szűkre tervezett változat botorkáljon idegen testként egy jövendő Budapest budai térségben, a pályával kívülre rekesztve a külső kerületeket és ezzel a városon belül vezetve a nemzetközi forgalmat amit valójában a várostól kívülre illik keríteni.

Ezeket találtam:

„Mint Vitézy László a forgatás befejezése után fogalmazott, filmesként szeretné felhívni a figyelmet a magyar irodalom kincseire.”

„Vitézy László szándéka szerint nem aktualizálja Móricz művét, hanem újabb olvasattal gazdagítja, az első világháború idején született elbeszélés korunkban különösen érvényes, morális kérdéseket is feltesz.”

„Az Égi madár egy csodálatos sorsmese, sok drámai fordulattal, megkapó atmoszférával, remek színészi alakításokkal. Bár a rendező, Vitézy László szándéka szerint nem aktualizálja Móricz művét, hanem újabb olvasattal gazdagítja, az első világháború idején született elbeszélés korunkban különösen érvényes, morális kérdéseket is feltesz. Karácsony első napján”

„Vitézy László az MTI-nek korábban elmondta, hogy film tévéfilmnek készül. “Azt kell elérnünk, hogy a filmünk miatt a nézők minket válasszanak és ne a másik száz csatorna egyikét” – szögezte le a rendező, hozzátéve: “közeli képekben, hiteles hátterekben kell megoldanunk a jeleneteket”.     “Móricz, Krúdy, Mikszáth, Bródy, Szabó Dezső. Szinte végtelen a sor. A magyar kultúra legnagyobb alkotásai szunnyadnak az ő könyveikben” – hangsúlyozta a rendező.”

Azt még elnézem, hogy aznap este egy háromrészes giccsfolyamban Ernst Marischka rendező Császárkeringőre táncoltatta a császári udvart. Miközben azt Ifj. Johan Strauss csak tíz évvel ezután szülte meg.

Még azt is, hogy a Ferenc Jóska és famíliája együtt tekintette meg azt a Hattyúk tavát amit Csajkovszkij akkor még csintalan gondolatnak sem vázolta fel, azonban egy Vitézi Lászlótól sem fogadom el karácsony másnapján, hogy egy Móricz novella színhelyeként engem a szentendrei skanzen locsolt, géppel nyírt zöld gyepén steril körülmények között meghonosodott műfaluban vigyen.

Móriczot kóstolni.

Legalább egy gőzölgő lócitrommal adhatott volna a hitelességnek.

„Jó a napsütésben sütkérezni, örvös, begyes, golyvás galambok röp­ködik körül, szemet várnak a szárazra, porosra szikkadott földön, szór is nekik. De van azért az udvarban valami csönd, valami szo­morú lankadtság, a fiatalasszony a nagy udvarban annyira magában érzi magát.”

Az eredeti Móricz leírás is csak azt közölhette, amit mindenki átélhetett, hogy a paraszti porta poros és sivár.

„Micsoda? – ordított fel az öreg. – Vén huncut? Hej, de nagyra vagyunk!… Mintha valaki gubába jött vóna erre a világra… Na, hát, ha ezek nagygazdák vótak, én meg kapás vótam. Az isten tegye alább: az az első mesterség!

Avval elment, általános kacagásban hagyva a társaságot.”

Vitézi fő koncepciója is, egy Móricz által be nem mutatott agyrémen nyugszik nevezetesen, hogy a főhős, Panni folyamatosan gondolom a nagyapjára emlékszik dokumentumfilmszerűen amint egy fészerben szólót táncol. Az idézet szöveg szerint a fiatalasszony Panni apja Vitézinél minden indok nélkül táncra perdül miközben Móricz szerint „elment”.

„Miska a mezőt bekóborolta, s nem bírt messze menni, csak vissza­tért egyre, erre a tájékra. A Tisza partján fölfelé indult a város felé, aztán újra visszatért. Most figyelve állott meg a kert alatt.”

Azzal már igazán semmit sem tudtam kezdeni, hogy miközben Móricz a Tisza vidékére helyezi történetének helyszínét, addig hiteltelen filmcsinálónk főszereplőit a bazalthegyek között masíroztatja kifulladásig.

Lehet, hogy Vitézy így oldotta meg a nyaralója közeli helyszínnel a szabadság közbeni olcsó helyszínt, ezzel két legyet ütve egy csapásra.

Erről jut eszembe, láttunk egyetlen legyet is e hiteltelen hamis filmben?

A javaslatban ejtettem szót a lehetséges, – városunkat és a szomszédokat is – délről elkerülő nyomvonalról.

Ez a nyomvonal nem új gondolat.

Már 1980-ban midőn már világossá vált, hogy a településközi,  -egyébként akár nemzetközi fontosságú-  főközlekedési útvonalakon csak akkor lehet elfogadható sebességgel közlekedni, ha elkerülik a települések belterületét.

Korszerű gondolat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzetközi méretekkel rendelkező autóforgalom csak később húsz év elteltével alakult csak ki.

1980 és 1985 között meghívtak az akkori önkormányzatba  -akkori tanácstestületbe- , ahonnan öt év múlva az ellenzék vezéreként tiltottak ki az utólsó tanácsi ciklusból (1985-1989-ig) tartott a munkahelyi nyomásgyakorlás eszközével.

Arra jó volt ez az ötév, hogy a helyi önkormányzati munkában gyakorlatot szerezve 1990-ben kellő önbizalommal vállaljam városunk első polgáérmestereként a választás eredményként, a vezetői postot.

Nos a 10-es út javasolt elkerülő nyomvonala abban az időben egy távlatba vesző fejlesztési feladat adta részdöntés volt.

Öt év múlva azután polgármesterként, fogadnom kellett a közútkezelő helyi képviselőjét,  -mindenki „Fricijét”-  aki bemutatkozás után bizalmasan közölte, hogy „én is mdfes vagyok” –gondolom néhány évvel korábban csak „én is párttag vagyok” mondás elegendő volt.

Miután én tényleg a magyar demokraták pártjába voltam beiratkozva, és e pártnak elveit komolyan gondoltam, tehát Frici barátunk vállát megveregetve  kértem,: ” erre majd a következő politikai gyűlésen visszatérhetünk, most viszont beszéljünk az elkerülő útról.”

Meglepetésemre a városunkat új, északról elkerülő nyomvonalat ismertette. Nem lévén szakember tudomásul vettük és testületileg ezt a nyomvonalat is jóváhagytuk.

Ez a momentum csak arra volt jó, hogy a később lezajlott föld kárpótlási folyamatban a jólértesült vörösvári telekspekulánsok e nyomvonal mentén kérték ki a parcelláikat.

A nagypolitika, meg arra használta ki a szakmai döntést, hogy minden választás előtt álló politikusi garnitúra a választások előtt, hol egy résszakaszt, hol egy egy körforgalom alapkő letételét használta politikai népszerűségemelésre.

Az északi elkerülő nyomvonal ostobasága a ritkán felszínre kerülő szakmai vélemény alapján, az évek során bontakozott ki.

Ennek a lényege, hogy ez az útvezetés nem teszi lehetővé, hogy a Piliscsaba felől érkező – nem csak piliscsabai forgalmat- az elkerülő útra átvezetni, így az összes forgalom 60 %-át kitevő terhelés továbra is Pilisvörösvár belvárosán át zudúl a vörösváriakra.

Arról nem esett szó  miért változtattak az eredeti, -a településeket délről elekrülő- nyomvonalvezetésen.

Pletykaszinten hallani lehetett arról, hogy a déli elkerülő nyomvonalat a környezetvédők fúrták meg a Zsiros-hegyen található Pilisi –len védelme érdekében.

A valóságot húsz év múlva a helyszín más okok miatti bejárása alkalmával fedeztem fel.

A pilisszentiváni Rét utca folytatásában próbáltuk egy XVII. sz.-i dokumentum igazságtartalmát ellenőrizni, miszerint a Vörösvári csata leírásában egy mondat alapján, a török sereg a „SZENTIVÁNI feldeken” gyülekezett. A Rét utca folytatásában, völgyben sem a seregek letelepedésére alkalmas terepet, sem a Pilisre, sem a Nagykopaszra nem nyílt kilátás, azonban megdöbbenésünkre a völgyben vezető erdei út déli oldala masszív vadkerítéssel van lehatárolva.

Ma is így van ez.

Ekkor vált világossá, hogy ez a kerítés a mai Budakeszi Vadaspark területét védi, ami korábban Kádár magán vadászterülete volt.

Ilyen egyszerű oka volt a déli elkerülő nyomvonal bukásának.

És ahogy lenni szokott a környezetvédőket alibinek, olcsón megvásárolható takarónak használták.

Nos, egy nemrég tartott államtitkári sajtótájékoztatón végre szakmai kijelentés hangzott el. A 10-es út északi elkerülő nyomvonala nem fog megépülni.

Akkor lássuk a déli elkerülő nyomvonalat:

Jól látszik, hogy a kritikus településeket, Piliscsabát, Pilisszentivánt, és Pilisvörösvárt délről kerüli el a javasolt nyomvonal, és ezzel a nyugat felől érkező forgalomterhelést a beltreület elkerülésével bocsátja Budapest felé.

Részletesen:

A meglévő 10-es útról az AUCHAN körforgalomnál fordul délnek:

Ma egy jelentéktelen földút jelöli a lehetséges továbbvezetést a Paprikás patak északi partja mentén.

A Solymár-Pilisszentiván összekötő utat a Szélhegy magasságában harántolja:

Majd Pilisszentivánt délről a volt szénbányaobjektumok környékén kerüli meg:

Máris a Rét utca folytatásában a Piliscsabára vezető völgyben a volt munkásőr lőtéren landoltunk:

Végül Piliscsaba nyugati lakóparkjai között keservesen megtalált nyomvonal után csatlakozunk ismét a 10-es úttal párhuzamosan:

A többi legyen a szakemberek dolga. Azért kapják a fizetésüket.

Nekünk meg fizetségül maradjon a lezárt belvárosunk a sétáló utcával a szélén csörgedező patakkal.