A kakaós csiga

mint különleges érték

-Jó napot, Gröschl úr! Bocsánat, hogy ilyen későn, pont zárás előtt.

-Ugyan Barbara, a hajnali sütés óta bírom, aztán így délidőben lassan már úgyis zárunk. Mivel szolgálhatok?

-Mennyibe kerül az az óriás perec?

-Százhúsz forint. Még valami?
-És az a kakaós csiga mennyiért?

-Száznegyven.

Barbara közben a pénztárcájában kotorászva odébb rakta az óriás perec százhúsz forintját és látta, már csak százharminc forintja maradt.

-Köszönöm, akkor csak az óriás perecet kérem.

-Ugyan Barbara, mennyi van még a pénztárcában?

-Százharminc forint.

-Tessék!- és Gröschl úr egy másik papírzacskóba pakol három kakaós csigát. -jusson mindháromnak.

-Igen a másik kettő kint vár, de köszönöm, nem tudom kifizetni!

-Ez legyen nekem ma a legnagyobb bajom!

-Akkor köszönöm Gröschl úr, szép napot még, jó pihenést!

-Viszlát!

A múlt héten hangzott el ez a párbeszéd egy dunaparti kis faluban. Barbara háromgyerekes német tanító, éppen munkanélkülivé vált férjjel.

Felpakolva a három gyereket éppen szülőfalujába tart a szüleihez. Apja vigyáz majd a három gyerekre, míg ő korrepetálást tart két tanítványának.

A fenti közjátékról a gyerekek nagyapja nem szerez tudomást, ő az ilyenkor szokásos rutint végzi. A közös ebéd után először a hároméves Leventét, majd az egyéves Emmát altatja el furfangos módszerével, amitől mindkét lurkó tíz percen belül alszik és marad idő az ötéves Lucával a világ dolgait megbeszélni.

Mire azután Barbara megjön lassan a délutáni pihenés is véget ér, és kezdetét veszi a közben hazatért nagymamával együtt, a nap értékelése, beszámoló a picik alvás időtartamáról, anyagcsere engedményeiről.

Nagyapa többek között beszámol Levente mai rendkívüli vonzódásáról a kakaós csigához, és annak eredményéről; egy darab elpusztított kakaós csigáról.

Ekkor meséli csak el Barbara a kakaós csigák történetét.

Nagyapa elszoruló torokkal hallgatja. Utoljára irodalmi élményként élte át ezt a pillanatnyi pénzzavarhoz kötött kiszolgáltatottságot. Mindenki ismeri, Móric Zsigmond: Hét krajcár. Figyeli a lányát és nem tapasztal megalázottságot, csupán tárgyilagos derűt.

Lassan ráébred Barbara nem érezte magát megalázva, nem fél a szegénységtől. Tudatosan éli át.

Ez csak úgy lehetséges, hogy az idézet párbeszéd során a szeretet lelke lebegett a résztvevői között.

Talán a szorgalmas pék mester nem először éli át a szegénység ilyen megnyilvánulását és saját gondjait nem feledve mégis emberségesen, szeretettel kezeli ezt az új helyzetet.

Nagyapa még Levente jóízű uzsonnája során gondolt arra, hogy hazakészülődve Barbara kezébe kerüljön a kakaós csigás papírzacskó.

Aztán, a meghitt családi beszélgetés, Emma megszoptatását követően lusta, a szülői ház biztonságát élvező heverészés után, az unokák befogdosása és a búcsúzás következik. Nagyapa a kis család jövőjéért aggódva integet a vidám társaságnak, majdcsak az autó piros lámpái a sötétbe nem vesznek.

Este Barbara drótposta levélben küldi az apja néhány napja támogatást ígérő, és aggódást tartalmazó levelére adott válaszát.

Barbara:

Ӄdesapa!

Már napokkal ezelőtt, mikor megkaptam tőled a levelet, válaszolni szerettem volna. Nem jött össze, de most már nem akarom halogatni. Nagyon kedves, hogy mindezeket megírtad, tényleg megnyugtató. És kivételezett helyzet. Mikor végigolvastam a levelet, átfutott rajtam egy enyhe édes borzongás, kis könnykiválasztás kíséretében. És egy olyan érzés fogott el ami már öt éve nem. Vagyis az otthon biztonságot nyújtó melege. Az ahogyan éreztem a gyerekkoromat. És amilyen gyorsan kiszakadtam és felnőtté kellett válni.

…... De felnőni márpedig kell. Nem élhetünk az árnyékotokban. Vagyis, nem akarok ilyen csúnyán fogalmazni. De mindkettőnknek, Péternek is, nekem is meg kell tanulnunk felelősséget vállalni, döntéseket hozni és okosan, ügyesen, talpraesetten ellátni a családunkat. …...És pont ez az ami miatt kicsit szerencsésnek (ezek most nagyon idézőjelben) érzem ezt a kialakult helyzetet.....Veszekszünk mi is, duzzogunk, mint az óvodások, meg követünk el ezer hibát is. De tanuljuk egymást, tanuljuk az együttélést. Sok szakirodalmat olvasok, már talán többesszámot is használhatok. Igyekszünk építeni a kapcsolatot, életben tartani, energiával feltölteni.

….Arról meg nem is beszélve, hogy nagyon jól érezzük magunkat itt ….on. Egyikünk személyisége sem kívánja nagyon a nagyvárost. Persze a szükséghelyzet az más.
Adósságaink nincsenek, és az életbiztosítással sincsenek elmaradásaink. Csak annyit mondtam, hogy ha most felmondanánk, nem kapnánk vissza a teljes befizetett összeget. De ez engem annyira nem is érdekel. Ha szükség van, nem érdekel semmiféle veszteség. Az havi negyvenezer forint, ami számunkra érvágás, és valószínűleg nem fogjuk tudni fizetni. Őszintén szólva, inkább vennék havi húszból mindig cserepet, vagy szigetelőanyagot, aztán ha összejött a mennyiség felraknánk. Nem tudom, hogy húsz év múlva abból a rengeteg befizetett pénzből ugyanannyit tudnék belőle venni. És még mindig vannak kicsi  helyek ahol vissza tudjuk magunkat fogni. Még mindig le lehet egy kicsit jobban csavarni a gázt. Fűthetünk csak két szobát, vagy élelmiszerre is kevesebbet tudunk még költeni, vagy minden fogyasztást tudunk mérsékelni. És például lehet, hogy lesz egy takarítási munkám is. …..

…...Hiszen azt állítom, hogy azok az emberek a nehézségek és megpróbáltatások által válnak példaképünkké, válnak bölccsé és értékessé. ….. Hiszen soha nem erőltette meg magát, nem tudja mi az a gond, mi az a teher.”

Válasz, még aznap este:

„Üdv. Cica!

Büszke vagyok Rád!
Csak arra kérlek, ha tényleg bajba vagytok, bátran forduljatok hozzánk (m).

Ölel: Édesapa

(P.S.) Csak itt felejtetted a kakaós csigát. Meg fogom menteni és minden morzsáját úgy fogom enni mint valami drága kincset.

Édesapa”

Eszegetném a kakaós csigát, mert a mindent megoldó, mindent áthidaló szeretet van minden morzsájában.

Nem kerül majd rá sor, mert feleségem, -halva a történetét- lefagyasztotta, hogy hétfőn majd a gyerekek egyék meg.

És most hogy a kakaós csigák történetét másokkal is megosztom, reménységül kínálom e morzsákat azoknak, akik hasonló gondokkal küszködnek napjainkban.