Ma, itt a koporsónál az a feladatom, hogy Hegedűs István, okleveles bányagépészmérnök egyetemi társai nevében, kifejezzem részvétünket, párját vesztett feleségének, apjuktól mindörökre búcsúzó gyermekeinek, és mindenki fájdalmában osztozzunk, akinek ez a halál veszteséget jelent.

István!

Hadd szólítsalak így!

Bár mi másképpen hívtunk, mert pogány diák keresztelőnkön, idestova negyvenhárom évvel ezelőtt más nevet kaptál.

Mégis a végső búcsú alkalmával hadd adjam meg a méltóságát annak a névnek, amire a Te Istened nevében kereszteltek meg.

Szóval István, megint megtréfáltál minket.

Aktuális találkozónk minden év szeptemberében lenne, s lám Te most áprilisban hívtál minket megkerülhetetlen, kötelező találkozóra, a végső búcsúra.

Gondolom, közülünk mindenki itt van, aki értesült halálodról, és el tudott jönni.

Az, hogy valami baj van Veled, már három évvel ezelőtt sejthető volt, mert nem jelentél meg a megszokott szeptemberi találkozónkon. Aztán két évvel ezelőtt mikor utoljára találkoztunk, már látható jelei voltak a bajnak, és a tavalyi találkozónkon már csak telefonon beszéltél velünk a kórházból, a műtét előtt.

Pedig terveid voltak, és én örülök, hogy az utolsó találkozónkon a szokásosnál több időt tölthetem veled terveidet, tanácsaidat meghallhatva a szőlő termesztésről, a borkészítés titkairól.

Szolnokról 1964 őszén, korántsem bányász környezetből kerültél körünkbe a bányagépész hallgatók közé.

Hamarosan a diákközösség vidám, örökmozgó, jól focizó, tréfákra mindig kapható tagja lettél.

A zárt kollégiumi élet sok alkalmat adott barátságok kialakulására. Így kerültél nem egy tankör-társaddal szorosabb barátságba.

De itt találkoztál életed mindvégig hűséges társával gyermekeid anyjával, Margóval, aki így azután tiszteletbeli tankörtársunk is lett és ezzel szakmai kollegája azon bányagépészeknek, akik a szakmában tudtak elhelyezkedni.

Mert István nem a szakmában találta meg későbbi hivatását, hanem Veszprém városában, ahol munkát találtak és letelepedtek.

Családi otthont is itt építettek, ami meleg fészke lett gyermekiknek is.

István hűséges természetét mutatja az is, hogy a szakmai másirány ellenére rendszeresen ott voltak az évi tankör találkozókon, később már a gyerekekkel együtt.

A hűség mellett a bátorság is jellemzője volt Istvánnak.

Amint a politikai és gazdasági környezet lehetővé tette, azonnal vállalkozásba fogott és Kft-t alapított.

Pedig a mérnök nem igazi vállalkozó típus, ahhoz túl elemzőfajta.

Gondolom mérnökként sikeres vállalkozást vezetni, sem tartozik a nyugalmas állások közé a már említett beállítódás eredményeként.

Feltételezem a napi munka gondjait, segítette feledni, a Felsőőrsi szőlőskert.

Sokat meséltél erről István, és gondolom sok munkád is, fekszik ebben a telekben.

Tudomásom szerint itt töltöttétek volna nyugalmasnak ígérkező nyugdíjas napjaitokat.

Tervedből most itt a végső nyughely valósult meg Felsőörsön a temetőben.

Házat építettél, fát, szőlő ültetvényt ültetettél, gyermekeket nemzettél.

Már csak azt a könyvet kellett volna megírnod, ami a többi elvégzett férfikötelesség után még hátra maradt.

Mire ennek a könyvnek nekiálltál volna, a munkáddal jól megérdemelt nyugdíj mellett, addigra az égi szőlő munkások, közé szólított Teremtőd.

ODAFÖNN IS JÓ SZERENCSÉT!

Emléked maradjon köztünk.