Szevasz Vanek, Szervusz János!

január 10th, 2008

Ezeket, a szavakat elmondani készültek ma sok sokan, az ország számos helyéről kora hajnalban felkászálódott emberek. Azért vállalták a korai felkelést, az ismeretlen minőségű, feltehetően fagyos csúszós úton, esetleg büdös vasúti fülkében, hogy Badacsonytördemicen szülőfaludban, és most már végső nyughelyeden, temetéseden végső búcsút vegyenek Tőled.

Persze kevesen gondolták, hogy hangosan ki is fogják mondani a most már búcsú szavait, azt azonban talán mindenki gondolta, hogy szavaik nem a ködös, varjúkárogástól visszhangos felhőpamacsos semmibe vésznek, hanem hitüktől, világnézetüktől függően, sejtették, vagy tudták hogy hallasz minket, mert Te ott is köztünk vagy minden címtől, rangtól, függőségtől, rongyrázástól megszabadulva emberként, ahogy közel álltál hozzánk, és ahogy megismertünk és ismertük.

Csak benned bízhattak a fehér látóhatár gömbbe zárt tájban a Balatonhoz közeledvén, miközben a zuzmaratupíros fák és bokrok mint egy forgószínpadon bukkantak elő a ködből a úttest fekete szalagjára fűzve. Abban bíztunk, hogy Te már érted utolsó szavunkat. Mert temetésed rendezői nem tették, (nem tehették) hozzád méltó egyszerű emberivé a Tőled való búcsúzás szertartását. Te tudtad ott már, hogy a rangok, címek, kapcsolatok, reprezentáció, semmit sem érnek, és a kopogó fagyos rögökkel együtt hullnak a sírgödörbe, poraid mellé és ott is maradnak.

Nekünk Vanek és János maradsz!

Így egyszerűen és mezítelenül, ahogy ember közelít az emberhez, nem gondolva a rongyrázásra és protokollra.

Szerettem volna ily’ egyszerűen és emberien elbúcsúzni Tőled, és kész voltam arra, hogy mindezeket temetéseden fennhangon el is mondjam. Tudtam, hogy felkérnek rá. Aztán mikor lassan kibontakozott előttem az a Tőled bizonyosan idegen felhajtás, ami nem Te voltál, álltam el ettől a szándékomtól. Az már egyenesen bosszantott, hogy a tiszteletedre rendezett fogadáson, ahol a kivételezettek bányászszertartással búcsúzhattak Tőled, nem voltunk kívánatosak. Konkrétan a gyászjelentés mellől hiányzott az ide szóló meghívó. Egyik tankörtársunk akinek ezt szóvá tettem, kifejtette, hogy oda talán el se menne. Nos más az, meghívottnak lenni, és a szűkebb társak, szívesen látott barátok közt maradni, és más kirekesztettnek érezni magad.

Gondoltam, sebaj majd egymás közt, a tankörtársak -már feleségeink is ide tartoznak- körében sort, kerítek a Tőled való búcsúra. Abból a szemszögből nézve, ahogy már te ránk tekintesz, nincs szerepe a külsőségeknek, de meg fogod érteni, hogy zajos zabálásnál, ivásnál többet vártam társaimtól. Szégyellem, és Neked vallom be gyávaságomat, mert belesimultam a hedonista együttlétbe és nem szólaltam meg.

Legalább egy csendes Istenhozzádot mondhattunk volna.