A LEESETT REPÜLŐ
NÁLUNK VÖRÖSVÁRON
Ez a fotó gyermekkorom óta ismert, mert a
családi fényképek között időzött. Az a történet tartozott hozzá, hogy a gép a falu
határában zuhant le. Nemrég érdekelni kezdett a fénykép története és apám
visszaemlékzéseit rögzítettük. (gépelés alatt.). A visszaemlékezés lényeges
információ: a fotót apám „lőtte”, mint szabadságos katona, akit a csendőrők
szolgálatba helyeztek, hogy segítsen „elfogni” a pilótát 1943 juniusában vagy
júliusában. Vasárnap volt, amit igazolnak a képen látható ünneplős Vörösváriak,
A leesés helye a Csobánkai út mellett a második dombon a „római út” nyomvonalán
lévő fennsíkon. Az „elfogás” falusias békés találkozás volt a pilótával, akivel
az úton találkoztak és már messziről, tarkóra tett kézzel jelezte, hogy megadja
magát. Rangjelzését az egyenruha alkarján viselte, a mellén tigris, vagy párduc
volt egy jelvényen látható. A pilóta sértetlen volt, így kísérték be a pilisvörösvári
csendőrségre, ahonnan még aznap délután gépkocsival Budapestre szállították.
A lelőtt vörösvári repülőgép története igen
kíváncsivá tett, és az Interneten keresztül kezdtem böngészni e történelmi
esemény után. Az első használható információt Pataky Iván – Rozsos László –
Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett c. könyvéből kaptam egy
családon belüli kutatótársam segítségével. Ebben idézik az MTI 1944. július 3-i
közleményét az előző napon július 2-án lelőtt gépek száma 55, és a táblázatban
szerepel „Debrődy György hadnagy P 51 Pilisvörösvár Csobánkai út”. 1944. július 2-a vasárnap volt.
Ezután a fotó alapján meg kellett találni a
roncs és a P 51 Mustang repülőgép között a hasonlóságot.
Amit a világhálón e típusról szerencsére
bőven rendelkezésre álló képek alapján. a jellegzetes kipufogó sor a gép orrán
és a farok vízszintes és függőleges vezérsíkja jellegzetes csíkozása
egyértelművé tett.
A Google-nak köszönhetően bukkantam egy
lengyel oldalra, amely a II. Világháború hőseivel foglalkozik. Itt szerepel egy
hosszabb cikk Debrődy Györgyről, aki számtalan légi ütközet győztese volt. Ő
lőtte le többek között a Pilisvörösváron landoló Mustangot, amit, mint kiderült
az amerikai George Stanford pilóta vezetett.
Ezek után könnyű volt kideríteni, hogy George
Stanford az amerikai 4. repülő ezred
335. számú repülős századában szolgált. 1944.
márciusában csatlakozott a 335. századhoz és 5 bevetésen vett részt Németország
felett, melyek során 4 db ellenséges gépet és egy földi objektumot semmisített
meg. A honlapon pontos információkat találtam arról, hogy, George Stanford
mikor és milyen gépeket lőtt le .
A weboldalon saját gépe lelövésének részletei is rögzítettek.
Amit
eddig felkutattam, talán tudat alatt azt a szándékot takarta, és azért tartom
fontosnak kutatásaim közzétételét, mert az internetes honlapokon a pilótát
George Stanford hadnagyot bajtársai eltüntnek tartják nyilván, holott
Pilisvörösvárról makkegészségesen vitték el. Jó lenne, hogy az amerikai köztudatban
a vörösváriak emberséges viselkedése is eljutna, már csak azért is, mert az
elfogott pilótákat alkalmanként lincshangulat vette körül.
A
földetérés helyét a meglévő fénykép alapján nehéz meghatározni. Ezért a képen
fellelhető domborzati sziluetteket átlátszó fóliára másoltam. Ennek, és a
fémkeresőm segítségével találtam meg azt a mellékelt képen is látható 20m x 60
m-es becsapódási sávot ahol a gép bizonyíthatóan földet ért. 
Bár
a kényszerleszállás okát nem ismerjük, bizonyos, hogy a gép nem égett, tehát
ellenséges találat helyett motor, vagy más hibát gondolhatunk a leesés okaként.
Nem véletlenül vitatják Debrődi főhadnagy sikerlistáját. A helyszínen készített
fénykép előterében is csupán elsodort nyövényi maradványok látszanak. Ami a
legfontosabb kieresztett futómű nyoma nem látszik, tehát csúszásos földetérésre
készült a mi Dzsorzsink. Hogy ez milyen jól sikerült, azt a közel hatvan év után
megtalált fém alkatrészek állapotából leolvashatjuk.
Apám
állítása és a később felbukkant szemtanuk állítása szerint is a nagydarab
vörösesszőke pilóta sértetlenül úszta meg a földetérést. A jelek szerint volt
ideje az optimális terepet és irányt megválasztani. Az enyhe lejtő és a bent
tartott futóművek bizosították, hogy a gép nem fóródott a földbe, sőt mint azt
a szélein megfolyt repülőgépbukolat darabok mutatják a hosszan a földdel
súrlódó alkatrészek megolvadtak és ezzel a mozgási energiáját felemésztették, a
szőke pilóta szerencséjére. A kései kutató a helyszínen kritikusan kell, hogy
értékeljen minden sáros régóta a földben talált darabot. Az alumíniumlemezekről
gyorsan kiderült, hogy a gép darabjai voltak, mert előkerültek toldások, amik
szegecselve voltak, amellett, hogy a szélei olvadtak voltak.
Ez
a része a kutatásnak igen izgalmas volt, mint minden régészeti kutatás. Az
ember talál valamilyen nyomot, dokumentumot, aminek a helyszinét meg kell
találni. A megtalált helyszín azután kérdéseket vet fel, aminek újra utána kell
olvasni. És ez így megy sok cikluson keresztül.
Itt
a helyszinmegtalálása után a fő feladat abban állt, hogy meg kellett
különböztetni és felismerni a repülőgép alkatrészeit a szántóföldön egyébként
is található szemétdombi leletektől. Az első nyomravezető egy alumíniumburkolat
volt, majd rögtön utána egy nagykaliberű puskalövedék. Most gyakorlott
fémkereső ilyenekkel gyakran találkozik. Csakhogy ez a lövedék már ott így
földesen mesélni kezdett. Ugyanis az ilyen lövedékeket fegyvercsőben való
kilövés után találjuk meg, a lövedékköpenyen a huzagolás nyomaival. Ezen a
lövedéken nem voltak huzagolás nyomok.
Akkor
hogyan került mégis ide, és vajon a gépről való-e?
A
következtő sipolás a fémkeresőn, és azt követö turkálás a földben adta meg a
választ a kérdéseimre, amikor is a tenyeremben kettétört földrögből egy
nagykaliberű töltényhüvely került elő, amelyiknek a szokásos találtakkal
ellentétben nem volt gyutacsa. Ugyanis a fegyverből kilőtt és megtalált
hüvelyeknek mindig van gyutacsa az ütőszeg nyomával. Ez a gyutacs helyén üres
lyukkal vaksin bámult ránk. Nem csigázom tovább az olvasó kíváncsiságát, mert a
továbbiakban ugyanitt talált több tölténymag és a hüvelyek szépen vallomást
tettek. Biztosan állíthatjuk, hogy a Mustáng félelmetes fegyverzetének, a
szárnyanként három 3 db 12,7 mm-es Browning MG 53-2
géppuska lőszereit találtuk meg. Mégpedig úgy ahogy a hevederben, a földetérés
során felforrósodott töltények ott robbantak fel puskacsővön kívül a magot
belerobbantva a földbe. A hüvely pedig a hevederben, a szétesett gép után a
talajjal találkozva a földetérés szögét is magán viselve torzult el, és
gyutacsát hátra kifujva. Találtunk olyat ahol a gyutacs csak kifordult. Külön
érdekessége ennek a géppuskafajtának a kalibere nem a szokásos ’45-ös, hanem
félcolos. Otthon tolómérővel ellenőrizve nyugodtam meg, hogy a szokásos ’45
kaliber 11,43 milimétere helyett ez bizony ’50-es azaz 12,7 milliméter volt,
azaz a Mustángról való. Ugyanúgy bebizonyosodott egy hidraulika csatlakozó
csőkötésről, hogy az nem egy traktor alkatrész volt, hanem a repülögépé, mert a
csatlakozása withwort menet. A
fémkeresővel talált tárgyakat a következő kép mutatja
Az izgalmas keresés története itt véget is
érhetne. Az már további kutatás tárgya mi lett George Stanford sorsa miután
elszállították Vörösvárról. Megpróbáltam a háborus halottakkal foglalkozó
honlapokon életjelt adni a mi Dzsorzsink földetérésének történetével és
dokumetumaival, azonban nyelvi korlátok miatt ez nem sikerült. Ezen kívül két
külön úton próbáltam felvenni a kapcsolatot az USA nagykövetségével, de itt is
a közvetlen megkeresésre lett volna szükség. Talán megteszi valaki utánam és
befejezi George Stanford és Debrődy György itt vörösvárral összefonódott
töténetét.
Befejezésül még egy gondolat az emberi sorsok
kiszámíthatatlanságáról.
E két fiatalember
a légi harcmezőn került kapcsolatba egymással.
Alig egy év különbséggel 1943-ban, ill. 1944-ben léptek be a háborúba.
És míg George Stanford számára ezen a napon 1944 július 2-án végetért a háboru
és csak remélni lehet, hogy az élete nem, addig Debrődy György főhadnagy hosszú
életet mondhatot magáénak. A háború után
Spanyolországba, majd ezt követően Kanadába emigrált és végül az USA lett végső otthona. A háború számára
sikeres nyomait sokáig viselte, 1967-ben operálták ki a gerince mellől egy
szovjet géppuska lövedékét. Ha sors úgy akarta volna a valamikori ellenfelek, -a
két György- akár találkozhatott is volna. Debrődy1982-ben halt meg az USA-beli
Cortland-ben.
És a mi Dzsorzsink?
Az alábbi összeálítás eddigi kutatásaimat
tartalmazza:
NORTH AMERICAN P-51 MUSTANG (US)
TECHNIKAI ADATOK (P-51D)
|
Legénység: 1 fõ |
Motor: Rolls-Royce Packard-Merlin V-1650, 1695 LE |
Sebesség: |
|
Fegyverzet: 6 db 12,7 mm-es Browning MG 53-2 géppuska, 2 db 226 kg-os vagy 2 db 454 kg-os bomba, vagy 6 db 12,7 mm-es rakéta |
||
|
Súly: |
Csúcsmagasság: |
Hatótávolság: |
|
Fesztávolság: |
Hossz: |
Magasság:
|
TÖRTÉNETE
Az amerikai cég egy 1940-es angol rendelésre kezdett dolgozni és 117 napos rekordidő alatt hozta ki a legendás gép prototípusát. 1942-re aztán kialakult az európai hadszíntéren közismert ezüstszínû, buborék fülketetőjû gép teljes "image"-e. A Mustang legfontosabb feladata az volt, hogy a 8. Légiflotta kötelékében a mélyen fekvő németországi célpontok fölé kísérje az amerikai B-17-es és B-24-es bombázókat és az út folyamán azokat oltalmazza. Erre a korábban elképzelhetetlen funkcióra a Mustang-ot különösen nagy harci hatótávolsága, és az összes német vadászt meghaladó motorteljesítménye predesztinálta. A II. világháború után a gép 55 országban futott be karriert, kéttörzsû változata (Twin Mustang) a koreai háborúban is harcolt. Az Old Timer repülőbemutatók nagy sztárja ma is Amerika-szerte, sőt 1968 és 75 között gyûjtők és más magánszemélyek számára újragyártották.
A háborús időszak össztermelése 15.586 db volt.
KÉPEK
|
TECHNIKAI ADATOK: (P-51D) |
||
|
Hossz: |
Magasság: |
Fesztávolság: |
|
Hatótáv: |
Személyzet: 1 fő |
Csúcsmagasság: |
|
Szerkezeti tömeg: |
Felszálló tömeg: |
Csúcssebesség: |
|
Fegyverzet: 6 db 12,7 mm-es Browning MG 53-2 géppuska, 2 db 226 kg-os vagy 2 db 454 kg-os bomba, vagy 6 db 12,7 mm-es rakéta |
||
|
Hajtómű: Rolls-Royce Packard-Merlin V-1650, 1695 LE |
||
|
A háború során bevetésre kerülő távolsági bombázók nagyon sebezhetőek voltak, ezért az angol Királyi Légierő (RAF) nagy mennyiségű vadonatúj harci gépet rendelt az Észak-amerikai Repülőgépgyártól amelyben a legújabb tervezési módszerek egyesültek a modern technológiával. Az amerikai cég 117 napos rekordidő alatt hozta ki a legendás gép prototípusát Edgard Smood új gépe a P-51 jelzést kapta. A RAF 1941 végén vette át az első gépeket, melyek Angliában kapták a Mustang nevet. Gyönyörű, áramvonalas gép volt, de Ellison motorja gondot okozott: ötezer méteres magasság felett nem vette fel a versenyt a német vadászgépekkel. Egy kis többletre volt szükség, amit az angoloktól meg is kapott. Ronald Harcer; a Rolls-Royce berepülőpilótája egy dugóhúzógyakorlat után azzal a javaslattal állt elő, hogy a Mustangba szereljenek be egy RR Merlin motort. Az eredmény megdöbbentő volt. A gép ezek után kétszer gyorsabb emelkedésre volt képes, magasabbra repült és kevesebb üzemanyagot használt. Ráadásul eldobható póttartályokkal szerelték fel, aminek eredményeként annyi időt tölthetett a levegőben, hogy Angliából indulva nemcsak teljesíthette az oda-vissza több mint 2200 km-es németországi küldetését, hanem a bombázók kísérete mellett szabad vadászatra is lehetősége nyílott. 1942-re aztán kialakult az európai hadszíntéren közismert ezüstszínű, buborék fülketetejű gép teljes "image"-e. A Mustang P-51D legfontosabb feladata az volt, hogy a 8. Légiflotta kötelékében a mélyen fekvő németországi célpontok fölé kísérje az amerikai bombázókat és az út folyamán azokat oltalmazza. Erre a korábban elképzelhetetlen funkcióra a Mustang-ot különösen nagy harci hatótávolsága, és az összes német vadászt meghaladó motorteljesítménye predesztinálta. A II. világháború után a gép 55 országban futott be karriert, kéttörzsű
változata (Twin Mustang) a koreai háborúban is harcolt. Az Old Timer
repülőbemutatók nagy sztárja ma is Amerika-szerte, sőt 1968 és 75 között
gyűjtők és más magánszemélyek számára újragyártották. A háborús időszak
össztermelése 15.586 db volt. |
79th Fighter Squadron (79 FS)
Szervusz, István!
Válaszolt az ismerősöm a P-51-el kapcsolatban.
Képzeld! Az Ildikó tanítványa volt, és látta a fényképet a gépről, ugyanis az
Ildi megmutatta neki.
Kicsi a világ...
Kijavított minket, mert az amerikai gépet nem lelőtték, hanem
kényszerleszállást hajtott végre, pilótája Stanford főhadnagy volt. Kár, hogy a
Papa őt nem fotózta le!
Tamás július 16 után ráér, és szívesen eljönne velünk egy
géproncs-kutatásra.
De ne többet erről!
Minden jót!
Peti
- repülőgépről:
o Mondtad, hogy van róla fénykép. Én a Botzheim Ildikó tanárnőnél láttam egy fényképet róla.
o Annyi biztos, hogy a repülőgép egy amerikai P-51-es, a 4. FG. (Fighter Group) állományából. Pilótája Stanford főhadnagy, aki 1944. július 2-án hajtott végre kényszerleszállást.
o Egy félreírás miatt a szakirodalomban több helyen is tévesen szerepel az, hogy a Debrődy György főhadnagy (101/3. „Drótkefe” honi vadászrepülő-szd.) lőtte le a repülőgépet.
George Stanford
Southport, CT
George Stanford with his crew chief Staff Sergeant Joe Keefhaver
Photo courtesy of Chuck Konsler
George Stanford's Medals
No Information Available
Assigned Aircraft
|
|
|||||
|
AIRCRAFT |
SERIAL NUMBER |
CALL LETTERS |
DATES ASSIGNED |
DESCRIPTION |
DISPOSITION |
|
P-51D |
44-13402 |
WD-K |
6/8/44-7/2/44 |
Unk |
MIA 7/2/44 while flown by G. Stanford |
Victories
(includes only those while in the
4th FG) 
|
|
Date |
Enemy A/C |
Air/Ground |
Place |
Number |
|
|
4/8/44 |
me-109 |
Unk |
Unk |
1 |
|
|
4/10/44 |
Bu-131 |
Ground |
Romorantin A/D, Ger. |
1 |
|
|
4/24/44 |
FW-190 |
Air |
n/e of Worms, Ger. |
1 |
|
|
5/12/44 |
Me-109 |
Air |
east of Giessen-Marburg, Ger. |
1.5 |
|
|
6/20/44 |
Me-210 |
Air |
Ratzeburger Lake area, Ger. |
0.5 |
|
TOTAL VICTORIES |
4TH FG |
||||
|
Air |
Ground |
Total |
Air |
Ground |
Total |
|
4 |
1 |
5 |
4 |
1 |
5 |
Career Highlights/Lowlights
- March 25, 1944, joined 4th FG
- May 25, 1944, Assistant Squadron Operations Officer
- July 2, 1944, POW, Shot down. P-51D 44-13402 WD-K
György Debrődy - The Survivor.
Written by Csaba Becze.
The photo above was taken on the eastern Front in early March, 1944, about the 5/2. Squadron's pilots The pilots from left: Senior Aircraftsman Sándor Tanács (3 kills), Captain József Kovács (back), the Squadron commander (4 kills), 2ndLt Kálmán Szeverényi (7 kills), 2ndLt György Debrődy (26 kills), Sergeant János Mátyás (5 kills). This snap was made by a Hungarian officer, Emil Terray. When I met with this kind old man, I got this photo from him, and now this photo is in my collection.
He was born on 1st January,
On
25th September,1943 he had a dangerous affair. In that morning he was downed by
a Soviet Yak-9
On 1st February, 1944 his swarm had a fierce dogfight against 5 GvIAP�s La-5�s, led by Witalii Popkov over the Korssun kettle. One La-5 hit his plane, and the Messer�s engine failed. Debrődy had to make his second belly-landing behind the enemy lines! His best friend, 2nd Lt. Miklós Kenyeres with 19 air victories, downed Debrődy�s attacker, and landed near the dead Messer on the snowy and icy unknown field. Some Soviet soldiers were running towards the Messers, but Kenyeres managed to take off with some PPS machine-pistol hits in his plane. Unfortunately, two days later the Soviet AA fire downed Kenyeres� plane behind the enemy lines and this brave pilot had to bail out over a forest. Debrődy was desperately circling around his parachute, but he was not able to help his friend, Kenyeres taken POW.
From the 3th of April, 1944 the American 15th AAF attacked Hungary, and the Hungarian military high command ordered home some veteran fighter pilots, including György Debrődy and László Molnár. At tis time Debrődy had 173 combat missions and claimed 18 confirmed air victories on the Eastern Front. 2nd Lt György Debrődy was relocated to the Hungarian 101/3. �Puma� Squadron, based in Veszprém.
His first fight against the Americans was on 14th June 1944. On that day the Hungarian 101th �Puma� Group attacked the 94th Squadron of the 14th FG. The Hungarian fighters downed 5 P-38�s and damaged two of them seriously, and the others minorly while they lost two planes and a pilot, 2nd Lt. Gyula Király, was killed. In this fierce dogfight Debrődy downed 1st Lt Louis Benne�s P-38J (Wr. Nr: 42-104229). The American pilot, who was an ace with 5 kills, got wounded and had to bail out. Benne was taken POW, his plane crashed near Dudar. Two days later Debrődy claimed another P-38J: his victim was 2nd Lt George F. Loughmiller. The American�s plane (Wr.Nr:43-28665) crashed near Kapoly, the pilot was killed. On 2nd July, 1944 18 Hungarian and approx. 80 German fighters attacked the American planes over Budapest. After this fight Debrődy claimed a P-51D over Pilisvörösvár. It was 1st Lt George Stanford, the Assistant Squadron Operations Officer of the 335th FS of 4th FG with 4 air victories. The American pilot taken POW.
Five days later he downed a B-17G (2nd BG, 20BS, W. Nr. 42-97351) near Megyercs, assisted by Ensign András Huszár. Later he flew some unsuccesful sorties and on 27th July, 1944 he downed a B-24 near Mór. This Liberator was one of the 455th BG�s lost planes.
Later the Hungarian fighters reserved their forces against the Red Army, because the Soviet forces appeared near the Hungarian border. On 1st November Debrődy was promoted to 1st Lt. Three days later his Squadron leader, Captain József Bejczy (5 confirmed kills) was killed by Soviet AA fire, and Debrődy was promoted to the new Squadron leader. On the next day, on 5th November, 1944 the last big �Puma� grouped sortie against the 15th AF took place. During this combat mission Debrődy claimed one B-24 (451st BG) shot down.
On 16th November, 1944 he took off his last
combat mission as a squadron commander. The 101/3. Squadron attacked SE of
Jászberény some La-5�s of the 5th Vozdushnaja Armija (5th Soviet Air
Army) and Debrődy downed one Lavochkin. Later he made a frontal attack against
a Soviet Yak-9, north of Nagykáta. His series hit the Soviet plane and theYak
exploded, but meanwhile some of the Yak�s bullet hit Debrődy�s
Messer. The Hungarian pilot get a serious wound: one
He passed away on 2rd February,
The list of Debrődy claims.
|
Kill no. |
Date |
Number |
Type |
|
|
1943 |
|
|
|
1 |
05/07/43 |
1 |
La-5 |
|
2 |
07/07/43 |
1 |
Il-2 |
|
3 |
03/08/43 |
1 |
Il-2 |
|
4 |
03/08/43 |
1 |
Yak-1 |
|
5 |
06/08/43 |
1 |
Il-2 |
|
6 |
08/08/43 |
1 |
Yak-1 |
|
7 |
29/11/43 |
1 |
Il-2 |
|
8 |
01/12/43 |
1 |
Yak-9 |
|
9 |
14/12/43 |
1 |
Il-2 |
|
|
1944 |
|
|
|
10 |
01/01/44 |
1 |
Il-2 |
|
11 |
05/01/44 |
1 |
La-5 |
|
12 |
11/01/44 |
1 |
Il-2 |
|
13 |
11/01/44 |
1 |
La-5 |
|
14 |
25/01/44 |
1 |
Yak-1 |
|
15 |
27/01/44 |
1 |
La-5 |
|
16 |
03/02/44 |
1 |
La-5 |
|
17 |
16/02/44 |
1 |
Il-2 |
|
18 |
16/02/44 |
1 |
Il-2 |
|
19 |
14/06/44 |
1 |
P-38 |
|
20 |
16/06/44 |
1 |
P-38 |
|
21 |
02/07/44 |
1 |
P-51(a) |
|
22 |
07/07/44 |
1 |
B-17 |
|
23 |
27/07/44 |
1 |
B-24 |
|
24 |
05/11/44 |
1 |
B-24(b) |
|
25 |
16/11/44 |
1 |
La-5 |
|
26 |
16/11/44 |
1 |
Yak-9 |
(a) Debrődy claimed a P-51 with white-black wing stripes in high altitude (the 4th FG had this signs over Budapest is this day). He said, that the American pilot baled out. Later the Hungarian confirm-commission confirmed to him Stanford's plane, but in fact, Stanford made belly landing. In my opinion, Debrődy's real victim was 2Lt J. C. Norris from 336th FS of 4th FG, who was downed by a Messer, baled out and was taken POW.
(b) Later this claim wasn't confirmed, but
one other source said, that he had another confirmed B-
Messerchmitt Bf 109 F-4 flown by Debrődy on Eastern Front in 1942. Please note the green (RLM 71) painting on the nose.
Profile: "Sojusznicy Luftwaffe", Books International, 1997
Éjjel-nappal bombáztak
A nappali bombázás a Dél-Olaszországban állomásozó amerikai 15. légi hadsereg (15. AAF [3]) feladata volt. A 15. AAF 1944-ben öt bombázóezredet (Bomber Wing), összesen 32 bombázócsoportot (Bomber Group), 120 századot foglalt magába, századonként 6-9 darab, egyenként 5-7 tonna bombateher szállítására alkalmas nehézbombázó repülőgéppel. Zömmel Consolidated B-24 Liberator típusú gépek támadták hazánkat, de az 5. bombázóezred Boeing B-17 Flying Fortressekkel repült a magyar célokra. A bombázók védelmét a 306. Fighter Wing hét csoportja látta el, Lockheed P-38 Lihtning, North American P-51 Mustang, Supermarine Spitfire és Republic P-47 Thunderbolt típusú vadászgépekkel.
B-24 Liberator bombázók Budapest felett - Fotó: Tom Santarlas (www.450thbg.com)
A brit 205. Bomber Group Handley Page Halifax, Consolidated B-24 Liberator és Wickers Wellington bombázóinak az éjszakai bombázások és a Duna aknásítása volt a feladata. 1944 szeptemberétől a szovjet légierő is beszállt Magyarország bombázásába: általában éjszaka támadta a fővárost kétszáz, 1-2 tonna bombát szállító Il-4-es, Pe-2-es gép, Debrecent 80-100 gép, más városokat ennél kisebb kötelék. Az amerikai nehézbombázókhoz képest jóval kevesebb bombát dobtak hazánkra.
A 15. AAF a főváros ellen általában 300-600 B-17-es és B-24-es bombázót,
Győr ellen 80-
A ledobott bombák méretét és típusát természetesen a megsemmisítendő cél
határozta meg mindig. Vasútállomások, nehézipari telepek, gyárak ellen nagy
hatóerejű, nagy tömegű rombolóbombákat, olajipari létesítmények ellen főként
kisebb tömegű gyújtóbombákat, míg repülőtéri létesítmények, repülőgépek ellen
repeszbombákat vetettek be. A bombákra felírták a fontosabb adatokat, a tömegét
fontban (pl.: 100, 250, 300, 500, 1000, 2000,
Egy B-17 Flying Fortress és bombák
A rombolóbombák töltete TNT (trinitro-toluol) és ammónium-nitrát keveréke volt, a bombatesteket pillanathatású, vagy késleltetett, fej-, fenék-, esetenként oldalgyújtóval látták el. A nagyobb tömegű (500, 1000 fontos) bombáknál a késleltetett robbanás azért volt fontos, hogy a bombatest minél mélyebbre tudjon fúródni a célba, mielőtt felrobban, hogy minél nagyobbat pusztítson. A hosszú késleltetésű idejű bombák a helyreállítási munkákat akadályozták. Az aknahatású rombolóbombák voltak a legnagyobbak: magyar célpontokra 1000-2000 fontos példányokat dobtak általában, de előfordult 4000 fontos (csaknem két tonnás) bomba is. Ezek pillanatgyújtóval robbanva jókora körben pusztították az épületeket, lökéshullámuk a több utcával odébb álló házakat is lerombolta, nem csak a célpontot.
Kényszervetések és nagy szórás
Magyarországot először 1942. szeptember 4-én érte bombatámadás: Kispesten éjjel fél 12-kor, Budán öt perccel később robbantak az első bombák. Kispesten a szegénynegyedet érték találatok, Budán a Városmajorban és a Rózsadombon pusztítottak a bombák. A támadók feltehetőleg szovjet gépek voltak, a bombázás célpontja sem világos. Öt nap múlva ismét éjszakai bombázás: körülbelül húsz szovjet gép repült Budapest fölé, a déli részen okoztak kisebb károkat. Ezután majd egy évig sem szovjet, sem angol-amerikai gépek nem támadtak magyar célpontokat.
Az első amerikai bombák 1943. október 24-én estek magyar földre. A Bécsújhelyet bombázó gépek Somogy, Zala, Vas, Sopron megyében dobtak le úgynevezett kényszervetésben élesítetlen bombákat, hogy a sérült, műszaki hibás bombázók megszabaduljanak terhüktől, magasságukat és sebességüket tartani tudják, ne szakadjanak le a köteléktől. A hasonló átrepülések és szórványos bombázások 1944-től rendszeressé váltak.
A Weiss Manfréd művek 1944. július 27-i bombázása (Fotó: (www.450thbg.com) - további háborús célpontok a galériában
A német megszállás után két héttel, 1944. április 3-án, hétfőn délelőtt érte - készületlenül - a szövetségesek első célzott légitámadása Budapestet és peremvárosait. A nappali amerikai és az éjszakai brit bombázásnak 1038 halálos áldozata volt. A cél: a magyar vasúti közlekedés bénításával a német utánpótlási szállítások akadályozása, valamint a vadászrepülőgép-gyártás szétzúzása. A 15. AAF 13 bombázócsoportja, körülbelül 400 darab B-17-es és B-24-es indult a magyar célpontok felé. A fő célpont a ferencvárosi rendező-pályaudvar volt (270 B-24-es támadta), a szőnyegbombázás másodlagos céljaként a Dunai Repülőgépgyárat (Szigetszentmiklós) jelölték meg (122 B-17-es támadta). A kijelölt célokra zömmel 500 fontos (227 kilogrammos) romboló bombákat dobtak le.
Április 3-án, és az összes további bombázáskor - különösen a pontosságra kevéssé törekvő éjszakai brit akcióknál - jellemzően nagyon nagy volt a szórás, a bombaszőnyeg szétterülése, elcsúszása. Ennek fő oka az, hogy az egyes célpontokat támadó kötelékek negyedik-ötödik hulláma a portól és füsttől már nem látta tisztán a célt, így a gépek gyakorlatilag célzás nélkül, találomra oldották ki terhüket. A célzás pontosságát ezen kívül még az időjárás és a kötelékeket egész eredményesen támadó magyar légvédelem, illetve a német és magyar vadászrepülők (a Magyar Királyi Honvéd Légierő) tevékenysége is befolyásolta. Gyakoriak voltak a fentebb említett kényszervetések is - egy-egy támadás után több száz fel nem robbant bombát gyűjtöttek össze a tűzszerészek.
A nagy szórásnak két következménye lett: a célpontot sokszor nem sikerült megsemmisíteni, viszont a környéken annál nagyobb volt a pusztítás - részben a civil létesítményekben, lakóházakban, de főként az egyéb ipari, termelő egységekben. Ez háborús szempontból tulajdonképp a támadó félnek hozott hasznot, hiszen a haditermelés sajátosságából adódóan gyakorlatilag minden üzem hadiüzem volt. Április 3-án a ferencvárosi rendező-pályaudvar támadásakor többek között a Soroksári úti vágóhíd, egy közelben lévő tüzérszertár, a Shell olajtartályai, a Fantó Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt. Soroksári úti olajfinomítója is kapott találatot, de estek bombák az Üllői út, Nagyvárad tér környékére is.
1944. április 3-ról 4-re virradó éjjel a brit 205. Bomber Group is megkezdte tevékenységét, az éjszakai bombázók (Wellingtonok és Liberatorok) a csepeli Weiss Manfréd ipartelepet keresték. Itt érdemes megjegyezni, hogy miközben a nappali bombázásokat végrehajtó amerikai kötelékek a lehetőségekhez képest törekedtek a civil károk mérséklésére, az éjszaka támadó brit erők ezt meg sem próbálták, gyakran előfordult, hogy a főváros teljes területére hullottak bombák az éjszakai bevetéseknek köszönhetően. A következő budapesti bombázáskor, 1944. április 12-ről 13-ra virradó éjjel 64 brit Wellington 80 tonna bombát dobott a IX., X. kerületre, Kispestre, Pestszenterzsébetre - a célpont a ferencvárosi rendező-pályaudvar lett volna. (A földi célpontok bombázásával párhuzamosan folyt a Duna aknásítása, de mivel a vízi szállítási útvonalakat megbénító aknákat alacsony magasságból - 20-30 méterről - telepítették, jóval nagyobb pontosságról lehet beszélni.)
B-17 Flying Fortress bombavetés közben
Az éjszakai brit támadást nappali amerikai szőnyegbombázás követte április 13-án. A 15. AAF 535 bobázóval indult magyar célpontokra, a Győri Waggon és Gépgyár, a győri repülőtér, a vecsési repülőtér (Ferihegy), a tököli reptér, a Dunai Repülőgépgyár ellen. A Ferihegyi repülőtérre (és környékére) 9821 darab romboló- és repeszbombát dobott a 121 Liberator. A tököli reptérre (és környékére) 3688 darab bombát vetett 123 Liberator. A nappali bombázások ezután június 2-ig szüneteltek, az éjszakai brit szórás, a Duna aknásítása azonban nem állt le - április 16-i éjszaka a IX, XIV. kerület, Pestszenterzsébet, Kispest, Soroksár és Csepel lakossága szenvedett a célt tévesztett bombák kötegeitől. Budapest éjszakai bombázása május 5-én és május 11-én folytatódott, a célpontok a pályaudvarok voltak (Nyugati, Keleti, Déli, Rákosrendező), a szokásos nagy szórással.
Vasút és olaj
1944 nyara a normandiai partraszállás előkészítésének jegyében kezdődött, a nehézbombázók többek között Közép-Európa vasúti hálózatának szétzúzására szálltak fel, hogy elvágják a romániai olajtól nagyban függő Németország utánpótlási vonalait és megakadályozzák az esetleges erőátcsoportosítást. Ennek előszeleként a június 2-ára virradó éjjel Szolnok pályaudvarát támadták a britek - a célmegjelölő gépek hibájából csaknem nulla hatékonysággal, javarészt az állomástól negyven kilométerre lévő területet bombázva, a pályaudvart érintetlenül hagyva. A java azonban nappal következett: összehangolt támadásban Debrecen, Kolozsvár, Miskolc, Nagyvárad, Szeged és Szolnok pályaudvarát szőnyegbombázta a 15. AAF - a vidéki légvédelem csökevényessége miatt eredményesen. A legrosszabbul Szolnok és Debrecen járt: a szolnoki pályaudvart és környékét 870 rombolóbomba terítette be, a debreceni pályaudvarra és pár száz méteres körzetére 102 bombázó kétszer ennyi bombát vetett, végérvényesen megváltoztatva a két város képét. A június másodikai követelte a legtöbb halálos áldozatot a bombázások közül: körülbelül 2500-an vesztették életüket.
Szövetséges bombák
A partraszállás után az európai hadszíntéren megváltozott a bombatámadások elsődleges célja: a német hadsereg térdre kényszerítésének következő lépése az olajcsapok elzárása lett. Ennek keretében kezdte meg a szövetséges légierő a zalai kőolajmezők és hazai kőolajfeldolgozó üzemek bombázását. Június 13-ára virradó éjjel brit bombázók jelentek meg Almásfüzitő egén, hogy nyolcvan tonna bombát szórjanak az olajfinomítóra. A nem túl hatékony éjszakai támadásra másnap következett a pusztító nappali attak: 1944. június 14-én délelőtt több mint ötszáz B-17-es és B-24-es támadta a budapesti, komáromi, eszéki, szőnyi, sziszeki, pétfürdői olajfinomítókat és kőolajfeldolgozó üzemeket, ipartelepeket, hosszú hetekre visszavetve a termelést. Június 25-én éjszaka ismét éjszakai támadás következett, a brit bombázók ezúttal Budapest és Csepel olajfinomítói ellen szálltak fel. A több mint 160 tonna gyújtóbomba célja a Shell olajfinomító volt, de a bombák java része a Nyugati-, Keleti- és Rákosrendező pályaudvarok környékére hullott.
1944. június 30-én a 15. AAF 450 bombázója hazánk fölött átrepülve sziléziai olajipari célpontokat támadott volna, de a Balatonnál annyira zárt és vastag felhőzetbe ütköztek, hogy visszafordulásra kaptak parancsot. A repülőgépek a legközelebbi látható célpontokra - zömmel vidéki vasútállomásokra és főváros környéki repterekre - szórták bombaterhüket. Csepel, Rákospalota, Veszprém, Kaposvár, Dombóvár, Balatonboglár, Pécs szerepel többek között a kárlistán.
Július 2., vasárnap: a Magyarország elleni legnagyobb bombatámadás. A 15. AAF összes bombázó alakulata a levegőbe emelkedett, több mint 620 B-17-es és B-24-es repült, hogy elpusztítsa Budapest több pályaudvarát, olajfinomítóját, a Ferihegyi repülőteret, almásfüzitői és győri ipari célpontokat. A légvédelem hatékonysága és a vadászok támadásai miatt a légicsapás egy része a fővárosban célt tévesztett, a három bombaszőnyeg részben a lakóházakra terült. A korábban már sok találatot kapott Ferencváros, Pestszenterzsébet, Kispest mellett ezúttal a belváros is súlyos károkat szenvedett: a Keleti és Nyugati pályaudvarok, Rákosrendező helyett az V., VI., és VII. kerületi lakónegyedekre hullottak a bombák. Az almásfüzitői bombázás is hasonlóan végződött, a Duna túlpartján lévő Dunaradvány és Zsitvatő községeken pusztítottak inkább a bombák, nem az ipari létesítményekben.
A korábban már sok találatot kapott, egyre csökkenő termelékenységű Fantó olajgyár teljes megsemmisülését hozta július 14-e. A budapesti és pétfürdői olaj- és vegyipari célpontok ellen több mint 430 bombázó indult, és bár a Fantót csak részben találták el - miközben a Soroksári út és a IX. kerület, valamint Csepel üzemeire és lakótelepeire bőven hulltak a célt tévesztett 500 és 1000 fontos rombolóbombák - az üzem még meglévő épületei, berendezései és készletei teljesen elpusztultak a támadásban. A Péti Nitrogénművek is a földdel lett egyenlő a több száz romboló- és a több ezer gyújtóbomba poklában.
Egy B-24 Liberator a földön
Július 27-én a budapesti Weiss Manfréd Műveket és a pécsi pályaudvart támadták, 30-án a Dunai Repülőgépgyár és a tököli reptér volt a két fő célpont. Műszaki hibák, kényszervetések miatt jócskán hullottak bombák lakott és lakatlan területekre. Augusztus 9-én ismét az Almásfüzitői olajfinomító és a ferihegyi reptér valamint a győri repülőgép- és fegyvergyár volt a célpont. Augusztus 13-én Hajdúböszörmény is átesett a tűzkeresztségen: a csordalegelőn kialakított tábori repteret támadták éjszaka a brit bombázók, a bombák ennek megfelelően részben a városra hullottak. Augusztus 20-án újra a szolnoki pályaudvar és környéke, valamint a repülőtér volt célpont. Csak a vasúti Tisza-hídra kétszáz rombolóbombát dobtak - eredménytelenül.
Bombaeső
1944. augusztus 21-től október 15-ig tartottak a német csapatmozgások akadályozására elrendelt rendszeres bombázások az ország egész területén. Közutak, vasutak, hidak, pályaudvarok, repülőterek és leszállóhelyek, vasúti csomópontok voltak az elsődleges célok, közvetve pedig Magyarország háborúból való kilépését akarták kikényszeríteni az immár szovjet bombázókkal kibővült szövetséges légierők bevetései. Berettyóújfalu, Budapest, Debrecen, Diósgyőr, Hajdúböszörmény, Körmend, Mezőtúr, Miskolc, Nagyvárad, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szolnok - csak hogy a nagyobb bombázott településeket említsük. Budapestet több héten keresztül bombázták intenzíven az amerikaiak, a két fő célpont az északi és déli összekötő vasúti híd volt, a tiszai és dunai átkelőhelyeket és a tiszántúli közlekedési csomópontokat a szovjetek támadták tucatnyiszor, főleg éjszaka. Szeptember 13-án budapesti pályaudvarokat bombáztak a szovjet gépek, de a britekéhez hasonló nagy szórás miatt szinte minden kerületbe jutott bomba. Másnap éjjel újpesti, Váci úti célpontokat támadtak a szovjet repülők.
Szeptember 17-én 440 amerikai bombázó repülőgépé volt a terep: ez volt a főváros elleni huszadik - és egyben a leghosszabb ideig tartó, egyik legnagyobb károkat okozó - légitámadás. A bombaszőnyegek egy része lakóházakra terült, a VII. kerületben és Angyalföldön [4] (Reitter Ferenc utca, Béke tér, Tahi utca, Jász utca) is nagy károkat okoztak a vasútvonalaknak szánt bombák. Szeptember végén, október elején már egymást érték a légitámadások az országban, a brit, a szovjet és az amerikai gépek szinte egymásnak adták a kilincset a magyar légtérben.
Az októberi sikertelen kiugrási kísérlet, és Szálasi hatalomra jutása után, a Vörös Hadsereg szárazföldi előretörése miatt már kelet felé irányuló német és magyar bombatámadások is napirenden voltak a felszabadított városok ellen. Mindeközben természetesen tovább folytatódtak a nyugati országrész elleni szövetséges légicsapások, csendesedést előbb a téli időjárás, majd a háború végjátéka hozott. Februárban és márciusban még utoljára fellángoltak a légiharcok, elsősorban a szovjet bombázók jeleskedtek a vasúti célpontok módszeres megsemmisítésében. Az utolsó amerikai és szovjet bombák Szombathelyre hullottak 1945 március 26-án és 27-én.
A II. világháborúban összesen 1024 magyar települést bombáztak legalább egyszer az amerikai, brit vagy szovjet gépek. Az amerikaiak és britek Budapestet 37-szer, Győrt 21-szer, Szombathelyet 16-szor, Szolnokot 13-szor, Debrecent és Szegedet 9-szer szőnyegbombázták. A meglehetősen pontos adatokra támaszkodó számítások szerint a 15. AAF bombázói 26 422 tonna bombát dobtak le Magyarországi célokra - a magyar városok elleni légitámadások gerincét ez adta. A 15. AAF listáján a Magyar Királyság volt a harmadik legtöbbet támadott ország - Ausztria és Németország mögött.
A cikk megírásához felhasznált források:
Könyvek:
- Pataky Iván - Rozsos László - Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett I-II., Zrínyi kiadó, 1992.
- Kenneth Munson: A II. világháború repülőgépei, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1994.
Honlapok:
- 2nd Bomb Group
- 99th Bomb Group
- 301st Bomb Group
- 450th Bomb Group
- 461st Bomb Group
- 463rd Bomb Group
- 483rd Bomb Group
|
Capt. David Allen |
|
Lt. Russell Anderson |
|
Capt. William Anderson |
|
2Lt. Hubert Ballew |
|
1Lt. William Bancroft |
|
Lt. George Barnes |
|
Lt. Stephen Boren |
|
Lt. George Bowyer |
|
2Lt. Ralph Boyce |
|
Lt. James Brandenburg |
|
1Lt. Charles Brock |
|
Lt. Robert Bucholz |
|
Capt. Oliver Bucher |
|
2Lt. Leslie Burgess |
|
1Lt. Robert Cammer |
|
Lt. John Conley |
|
Lt. Stanley Connors |
|
Lt. Robert Cooper |
|
2Lt. Robert Couse |
|
Capt. John Creamer |
|
2Lt. James Crine |
|
2Lt. ? Curtis |
|
Lt. Kermit Dahlen |
|
2Lt. Leo Dailey |
|
Maj. William Daley |
|
Capt. Albert Davis |
|
Capt. George Davis |
|
Capt. Brack Diamond |
|
1Lt. Helmut Dimpfl |
|
2Lt. Carl Draughn |
|
1Lt. Wilbur Eaton |
|
Capt. Paul Ellington |
|
Capt. Charles Evans |
|
1Lt. Robert Farmer |
|
Capt. Gene Fetrow |
|
Lt. Robert Fischer |
|
Capt. John Fitch |
|
2Lt. Duane Fowler |
|
Lt. Philip Fox |
|
Lt. Edward Freeburger |
|
Flight Officer Lucian Freeman |
|
Lt. Cecil Garbey |
|
Capt. William George |
|
Lt. James Glynn |
|
Lt. Lester Godwin |
|
Flight Officer Joseph Goetz |
|
1Lt. Kenneth Green |
|
2Lt. Benson Green |
|
2Lt. Charles Greenlease |
|
2Lt. Chester Grimm |
|
Lt. William Groseclose |
|
Lt. Frank Guernsey |
|
2Lt. James Halligan |
|
Lt. James Hanrahan |
|
Maj. James Happel |
|
2Lt. Charles Hardin |
|
Lt. Vol Harris |
|
2Lt. Robert Hawley |
|
1Lt. Mack Heaton |
|
Capt. William Henderson |
|
Lt. Lloyd Henry |
|
Capt. Charles Hewes |
|
Lt. Dean Hill |
|
1Lt. Clifford Holske |
|
Lt. Robert Homuth |
|
Lt. William Hunt |
|
2Lt. Robert Hunter |
|
1Lt. Franklin Hupe |
|
Lt. Paul Iden |
|
Lt. Harry Jennings |
|
1Lt. Loton Jennings |
|
1Lt. Osce Jones |
|
1Lt. Enoch Jungling |
|
Lt. Lloyd Kingham |
|
Lt. John Kolb |
|
2Lt. Henry Lee |
|
2Lt. Ralph Lewis |
|
2Lt. Hugh Lindsay |
|
Lt. Robert Little |
|
2Lt. James Looney |
|
Capt. Robert Mabie |
|
Lt. James Macdonald |
|
Lt. Elmer McCall |
|
Capt. Carroll McElroy |
|
2Lt. Edward McLoughlin |
|
Lt. Edwin Mead |
|
Lt. Frederick Merritt |
|
Lt. Orval Miles |
|
2Lt. Howard Miller |
|
Maj. Shelton Monroe |
|
Lt. William Newell |
|
Maj. William O'Donnell |
|
2Lt. Julian Osborne |
|
2Lt. Leonard Otto |
|
Capt. Cadman Padgett |
|
1Lt. Richard Palmer |
|
1Lt. John Peters |
|
1Lt. Donald Peterson |
|
Lt. Charles Poage |
|
Lt. August Rabe |
|
2Lt. Herman Rasmussen |
|
Capt. Leighton Read |
|
Lt. Richard Reed |
|
Lt. Richard Rinebolt |
|
Lt. Bernard Rosenson |
|
Lt. Donald Ross |
|
Lt. William Rowles |
|
Capt. James Russell |
|
Lt. James Sanders |
|
Lt. Paul Santos |
|
Lt. Ralph Saunders |
|
1Lt. James Scanlon |
|
Lt. Milton Scarbrough |
|
1Lt. Zack Sensibaugh |
|
2Lt. Almond Seymour |
|
Lt. Eliot Shapleigh |
|
Lt. Frank Sibbett |
|
Lt. Curtis Simpson |
|
2Lt. Richard Skerritt |
|
2Lt. Paul Skogstad |
|
Lt. John Slater |
|
1Lt. Glenn Smart |
|
2Lt. Donald Smith |
|
2Lt. John Smith |
|
Flight Officer Walter Smith |
|
2Lt. William Sparkman |
|
2Lt. Alston Stafford |
|
Lt. Robert Stallings |
|
1Lt. Aubrey Stanhope |
|
Lt. James Steele |
|
Lt. Joseph Sullivan |
|
2Lt. William Talbott |
|
Capt. Richard Tannehill |
|
2Lt. Benjamin Taylor |
|
2Lt. Charles Thacker |
|
Maj. Archibald Thomson |
|
1Lt. Montgomery Throop |
|
2Lt. Ralph Trietsch |
|
1Lt. Robert Tyler |
|
1Lt. Wade Underwood |
|
Lt. Nicholas Vozzy |
|
Lt. Sidney Wadsworth |
|
1Lt. Hugh Ward |
|
1Lt. Lloyd Waterman |
|
1Lt. Robert Williams |
|
Lt. Ward Wortman |
Back to the 4th Fighter Group Resource Page